Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába.

HÍREK
Pünkösdi túlóra
2018. május 17.

Tudtuk, hogy nagy csatát kell vívnunk a Miskolc ellen az OB I-férfi vízilabdabajnokság ötödik helyéért, és azt is sejtettük, hogy a két nyert meccsig tartó párharc nem két mérkőzésen fog majd eldőlni. A tegnapi miskolci mérkőzésen, melyre mi utazhattunk előnnyel. A két csapat ugyanis ismét nagy csatát vívott, s ha szoros mérkőzésen is, de győzött a házigazda Miskolc. Ez pedig azt jelenti, hogy Szűcs Levente csapata Pünkösdkor túlórázni fog, mert a mindent eldöntő ütközetet május 19-én 17 órakor a Szőnyi úti uszodánkban rendezik majd. És, ha eddig nagy csatáról beszéltünk, akkor a szombati derbi egyenesen élet-halálharc lesz, mert mindkét csapat célja, hogy jövőre a nemzetközi kupában szerepeljen. Ez azonban csak a győztes jutalma lehet. Annak érdekében, hogy a mindent eldöntő mérkőzést Pásztor Matyiék nyerjék, nekünk is tennünk kell. Többek között azt, hogy töltsük meg ismét a lelátót, és buzdítsuk őket teli torokból. Hajrá, BVSC!

Fotó: MVLC