Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába.

HÍREK
Első nekifutásra bronzérem
2017. július 18.

img668 Befejezte „bemutatkozó” szereplését két tehetségünk, András Csaba és Both Olivér a portugáliai Guimaraes-ben rendezett ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon, melynek csapatversenyében egyedüli magyar együttesként a dobogóra is felállhattak.

Csaba és Olivér már a tavalyi EB-n is bronzérmes volt, joggal vártunk tőlük jó szereplést, ám ők a várakozásokat is túlszárnyalták, hisz rendkívül nehéz ágon jutottak el a dobogóig. Menet közben olyan pingpong nagyhatalmakat kellett legyőzniük, mint a svédeket, a lengyeleket, a cseheket, a negyeddöntőben pedig a németeket. Ez a gigászi küzdelem pedig rengeteg erőt kivett belőlük, amely a franciák elleni elődöntőben megbosszulta magát. Csaba és Olivér ugyanis két mérkőzését is döntő szettben veszítette el úgy, hogy a legvégén nem koncentráltak eléggé, és a rendre olajozottan működő párosuk sem tudott győzni. Ez pedig azt jelentette, hogy a tavaly a negyeddöntőben legyőzött franciák visszavágtak, és ezúttal ők jutottak a döntőbe. Csaba és Olivér pedig az EB versenyszámában, a csapatversenyben egy bronzéremmel gazdagodott. A két játékosunkra nem sok pihenő vár, a kontinenstornán ugyanis egyéniben és párosban is asztalhoz állnak majd, amely számokban remélhetőleg a mostani dobogóhoz hasonló sikereket érnek majd el.