Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába.

HÍREK
Bernek Peti finalista
2017. július 28.

img696 Bernek Péter két fantasztikus úszással döntős a 200 méteres hátúszásban.

Az utóbbi években gyorsúszóként jeleskedő Péter az idei évben visszatért ahhoz a számához, melyben 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok, 2012-ben pedig a debreceni felnőtt Európa-bajnokságon ezüstérmes lett. Sőt, nemcsak visszatért, hanem olyan időt úszott, melyet még hátúszó korszakában is csak kergetett. Peti már a selejtezőben is remekül úszott, a mindig nehéz délelőtti futamokból második legjobb idővel kvalifikálta magát a délutáni középdöntőbe. Melyben aztán még egy lapáttal rá tudott tenni, mert akkora országos csúcsot (1:55.79) úszott, melyre talán maga sem számított. Versenyzőnk válláról ezzel egy nagy teher került le, sikerült a legfontosabb cél: a hazai rendezésű világversenyen a döntőbe jutás. Innentől kezdve már minden pillanat ajándék lesz, Peti felszabadultan úszhat majd a döntőben, mi pedig a formáját és az elszántságát látva bízhatunk benne, hogy ebből még egy jó eredmény is kisülhet majd. A ma esti döntőben Hajrá, Péter! Hajrá, BVSC!