HÍREK
Retrocsapat a pingpongosoknál
2017. szeptember 6.

img751 Ha Jakab János, Molnár Krisztián, Tokaji Sándor és Vígh Zsolt nevét említjük, akkor az asztaliteniszben járatosabbaknak rögtön a 2001-es Termiben rendezett serdülő Európa-bajnokság jut eszébe.

Ahol az előbbi két személy játékosként lett aranyérmes, az utóbbi két szakember pedig edzőként segítette a munkájukat. És akkor ugorjunk jó néhány évet az időben, mert, hogy a 2017-es Extra Liga csapatunk két húzóembere Jakab János és Molnár Krisztián, két coach-a pedig Tokaji Sándor és Vígh Zsolt lesznek, azaz a régi sikercsapatunk ismét összeáll. Persze, a jó eredmények és a közös, sikeres múlt ellenére a két játékos még kevés lenne egy erős csapathoz, ezért a szakmai team-ünk úgy döntött, hogy az idei portugáliai serdülő Európa-bajnokságon csapatban bronzérmet szerző András Csabát és Both Olivért teszik melléjük az első számú csapatunkba. A szakemberek szerint a rutin és a fiatalos lendület jől ötvözi majd egymást, a csapat pedig képes lehet a Final Four-ba jutásra.

Jakab János hosszú szünetet követően tért vissza a Szőnyi útra. Pontosabban edzőként már egy ideje a mi szakmai gárdánkat erősíti, és a munkája nagyon meglátszik többek között a 10 esztendős Cseri Ádámunkon, ám játékosként a Bajnokok Ligája óta a most kezdődő Extra Ligában lép majd először BVSC-s színekben az asztalhoz. Jaki az előző években az osztrák Stockerau-nál idegenlégióskodott, ahonnan méltóképpen, egy bajnoki arannyal sikerült elbúcsúznia. Ráadásul a győzelem abszolút mértékben neki volt köszönhető, hisz az aranyéremért vívott ki-ki meccset ő nyerte egy verhetetlennek hitt kínai ellen. Ezt a lendületet várják majd itthon is tőle, s bár a válogatottságotmár korábban lemondta, azért azt megígérte, hogy az Extra Ligában nagyon odateszi majd magát.

Klubunk idén csak egy csapatot indít az Extra Ligában ( a tavalyi kettő helyett), egyet az NB I-ben, egyet, az NB III-ban, kettőt pedig a Budapest-bajnokságban szerepeltet.