HÍREK
Európai ezüstérem
2017. október 26.

Extra Ligás asztaliteniszcsapatunk kénytelen nélkülözni egyik nagy tehetségünket.

A serdülőkorú András Csaba ugyanis ezekben a hetekben a világ túlsó felén tartózkodik. Csabi a Fidzsi-szigeteken rendezett serdülő világkupán vesz részt, ahol nemcsak Magyarország, hanem Európa színeit is képviseli. Versenyzőnk már túl is van az első megmérettetésen, és a csapatversenyben társaival együtt a lehető legjobban szerepelt. Az európai csapatot Csabin kívül egy orosz, egy svéd és egy belga fiú alkotta. A nemzetközi kvartett első körben Afrikát verte 5-0-ra (Csabi két győzelmet aratott), majd Észak-Amerikát is legyőzte 3-2-re (ehhez a sikerhez Csabi egy győzelemmel járult hozzá). Versenyzőnk Óceánia ellen pihenőt kapott (5-0), hogy aztán a Latin-Amerika elleni elődöntőben ismét asztalhoz álljon (és nyerjen egy mérkőzést). Csabiékra a döntőben az ázsiaiak vártak, akik a világkupa abszolút favoritjainak számítottak. A finálé pedig ennek megfelelően zajlott, az ázsiaiak minden mérkőzésüket megnyerték, így övék lett az aranyérem, Európa pedig a második helyen zárt. A folytatásban az egyéni és a páros versenyek következnek, utána irány haza, mert Csabit már nagyon várja az Extra Liga. Ahol párostársa, a szintén serdülőkorú Both Olivér eddig kiváló helyettesnek bizonyult.

Fotó: MOATSZ