Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába.

HÍREK
Krisztián TOP második
2017. december 14.

Krisztián TOP második

Az Ormai László asztalitenisz-csarnokban rendezték a női és férfi TOP 12-es bajnokságot.

A rangos eseményen a hazai mezőny legjobbjai vettek részt. Mi a férfiak küzdelmében két versenyzővel, Molnár Krisztiánnal és Do Phuong Nam-mal szerepeltünk. Asztaliteniszezőink ráadásul már a selejtezőben egy csoportba kerültek – kettejük csatáját ezúttal Krisztián nyerte, de Dodo a tavalyi győztes Lakatos Tamástól 3-1-es vezetésről, illetve az ötödik játszmában 9-2-es vezetésről kikapott -, ahonnan Molnár Krisztián az elődöntőbe jutott. Itt a válogatott egyik erősségét, Ecseki Nándort sikerült magabiztosan legyőznie. Úgy tűnt, hogy a lendülete a döntőben is kitart majd, mert a Szita Márton elleni fináléban az első játszmát könnyedén nyerte, ám ekkor mentálisan elfáradt, és a fiatalabb ellenfele fordítani, majd győzni tudott ellene. Krisztiánnak azonban nem kell bosszankodnia, az ezüstérme ugyanis fantasztikus eredmény. Másik versenyzőnk, Dodo pedig a hetedik helyen fejezte be a versenyt.