Menü

A bajnoki címért harcolnak ifi kézilabdázóink

2021. Január 08
182
A bajnoki címért harcolnak ifi kézilabdázóink

Remekül sikerült az ősz ifjúsági kézilabdázóinknak a nőknél és a férfiaknál egyaránt, hiszen jelenleg mindkét együttesünk a tabella első két helyén áll. Bár több elmaradt meccs miatt még módosulhat ez az állás, így is bizakodva várhatjuk a folytatást.

Ifjúsági női csapatunk jelenleg vezeti a II. osztályt a Nyugati csoportban, igaz veszített pontokban a két meccsel kevesebbet játszó Mohács jobban áll a mieinknél. Mindenesetre jó ránézni a tabellára, hogy újonc együttesünk a tavalyi évhez képest egy osztállyal fentebb is kiválóan bizonyít.

A szezont a jelenleg a tabella második helyén álló Szekszárd elleni magabiztos hazai sikerrel kezdték a lányok (35-19), majd eddigi első vereségüket a második fordulóban szenvedték el idegenben, akkor a Mohács nyert 30-24-re. Ezt újabb három győzelem követte az ősszel, majd a Győri Audi ETO KC II ellen egy gólgazdag, 33-33-as hazai döntetlen jött a sorban, hogy aztán ismét három sikert zsebeljen be a csapat.

Balog Beáta tanítványai tehát az élről várhatják a január végi folytatást, ahol előbb a Siófok, majd a Szigetszentmiklós vendégei lesznek. Nem lesz könnyű dolguk, de két győzelemmel megalapozhatná a csapat a tavaszi folytatást.

Bizonyos értelemben ifjúsági férfi együttesünk is újoncnak számít a Nyugati csoportban, hiszen a tavalyi „csonka” szezonban a Keleti csoportban szerepelt a gárda. Akkor a 7. helyen érte őket a bajnokság felfüggesztése, ezúttal a második pozícióban állnak a tabellán a fiúk. A szezon eleje óta Szakál Dániel irányításával készülő csapat az Éles KISE elleni magabiztos, 30-19-es győzelemmel kezdte az idényt. Ami azért is fontos siker, mert jelenleg a tabella alapján közvetlen riválisunkról van szó.

 

 

Ezt a Pécsi VSE-től idegenben elszenvedett 29-25-ös vereség követte, ám ezután újabb győzelmek következtek. A sereghajtó Veszprémi KKFT II elleni hazai döntetlent sajnálhatjuk, de a listavezető és százszázalékos NEKA II-től elszenvedett vereség mellett már csupán az Ajkával szemben veszítettünk pontot, a többi találkozót sikerült megnyerni, ennek is köszönhető jelenleg a második hely.

Jelen állás szerint február közepén az Éles KISE ellen folytatódik a bajnokság, ahol kiderülhet, hogy a dobogó melyik pozíciójáért leszünk majd harcban a tavasszal.

A remek csapatteljesítmények mellett a góllövőlistán is jól szerepelnek játékosaink, hiszen mindkét nemnél BVSC-s sportolónk áll az élen. A nőknél Komár Lili 89 góllal, a férfiaknál Kopcsik Patrik 78 találattal vezet. Ráadásul ott van az élmezőnyben a harmadik helyen Lengyel Petra (56 gól) és Sebestyén Ákos (57 gól) is.

Hasonló folytatást kívánunk csapatainknak!

Hajrá BVSC!

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz