A legjobb hatodik

A legjobb hatodik

Bajnoki döntővel felérő ki-kimeccset vívott a Miskolccal férfi vízilabdacsapatunk.

Pedig a tét „csak” a bajnoki ötödik hely volt. Igaz, ez a pozíció még nemzetközi kupaszereplést ért. Mi a tavalyi ötödik helyünkkel már megtapasztalhattuk ennek minden örömét és nehézségét. (A csapatunk idén a legjobb nyolc közé jutott az Euro Kupában). Szűcs Levente együttese mindent meg is tett annak érdekében, hogy ezt az érzést jövőre újra átélhesse, a tavaszi szezonban bravúrt bravúrra halmozott – gondoljunk csak a Fradi elleni döntetlenre vagy az OSC legyőzésére -, és végül kivívta, hogy az idegenlégiósokkal megerősített Miskolc ellen mérkőzhessen meg a hőn áhított ötödik helyért. A 8-6-ra elveszített első mérkőzést követően hazai medencében 8—7-re legyőzte esélyesebb riválisát, így május 10-én a csapatok egy ki-kimérkőzésen döntöttek a helyezésekről. Sajnálatos módon a Miskolc ki tudta használni a hazai pálya előnyeit, a mérkőzést végig kézben tartotta, s bár a csapatunk az utolsó negyedig tartotta a lépést az ellenféllel, a hajrában már a borsodiak domináltak, akik végül 11-6-ra nyerték a meccset, és 2-1-re a pároscsatát. Csapatunk tehát az idei bajnokságban a hatodik helyen végzett.

- Büszkén mondom, hogy a mezőny első tíz csapata közül mi vagyunk az egyetlen, amely nem foglalkoztat külföldi játékost. A tizenötfős keretünkben kilenc saját nevelésű játékos található, ezért is vagyok nagyon büszke arra, hogy a srácok ilyen szép eredményt értek el – mondta a mérkőzést követően Szűcs Levente, mellyel teljes mértékben egyetértünk, és csak annyit tudunk hozzáfűzni, hogy számunkra ez a csapat a „legjobb hatodik”, és mi is nagyon büszkék vagyunk a srácokra.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay