Menü

Babázással és kertészkedéssel telik az idő az edzések mellett

2020. Április 19
943
Babázással és kertészkedéssel telik az idő az edzések mellett

Bár nem sikerült Lovassy Krisztián számára az olimpiai kvalifikáció omniumban, de kerékpározónk már a scratch és pontverseny mellett három számban tartozik a világ élvonalához. Év végén válaszút elé érkezik, de bízik benne, hogy folytathatja pályafutását.

Sok sportágban nagyon megnehezíti a koronavírus-járvány az edzéseket, de a kerékpározók jelenleg szerencsés helyzetben vannak, mert ők folytathatták a felkészülésüket. Lovassy Krisztián bő egy hónapja még a berlini pályakerékpáros-világbajnokságon szerepelt és nem sok pihenője volt azóta sem.

„A pályavilágbajnokság után tartottam egy ötnapos szünetet, de azóta igazából folyamatosan edzem. Májusban szerettem volna elindulni a Tour de Hongrie-n, arra időzítettem volna a formámat, de ugye ez a verseny is elmarad a járvány miatt. Ennek ellenére ugyanúgy végzem az edzéseimet. Két-három, néha esetleg négy órát kerékpározom, de sokat nem változtak az edzéseim a jelenlegi helyzetben. Annyi, hogy jelenleg nem kell versenyre készülni. Ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. Pont az országúti olimpiai bajnoki címvédő belga kerékpározó, Greg Van Avermaet mondta valamelyik nap egy interjúban, hogy most a gyerekeknek van idejük megismerni az apjukat. Mivel ha a profi kerékpárosoknál elkezdődik a szezon, van, hogy heteket nem vagyunk otthon. Ebből a szempontból szerencsés vagyok, mivel novemberben született meg a kisfiam és jó, hogy ebben az első időszakban ki tudom venni a részem, amitől féltem, hogy nem így lesz” – nyilatkozta honlapunknak olimpikon kerékpározónk.

Bár Krisztiánnak az olimpiai kvalifikáció nem sikerült az ötkarikás játékok programján is szereplő omniumban, de arra mindenképp jó volt az utóbbi időszak, hogy sportolónk már nem csak a pontversenyben és srctachben tartozik a világ élmezőnyéhez, hanem egy újabb számban is. Az pedig sajnos a kvalifikációs rendszer hiányossága, hogy az olimpiára tulajdonképpen nehezebb kijutni, mint ott jó eredményt elérni. Ennek ellenére előre tekint Lovassy, aki szeretné még folytatni profi karrierjét.

 „Jelenleg az a motivációm, hogy ha újra indulnak a versenyek, akkor meg kell küzdeni majd a szerződésért a következő 1-2 évre is. Ugyanis decemberben jár le a szerződésem a BVSC-nél. Ha hosszabbít velem a klub, akkor folytatom a versenyzést, ha viszont nem, akkor befejezem a pályafutásom, mivel az elmúlt 18 évemet a BVSC-nél töltöttem, így most már nem fogok más csapatot keresni.”

Egyelőre viszont még nem tudni, mikor versenyezhet újra a jelenlegi helyzet miatt. Krisztián viszont a babázás mellett más kikapcsolódást is talált a jelenlegi helyzetben.

„Nagyon odafigyelünk a kijárási korlátozásra. Az elején még viszonylag sűrűn jártam boltba, 2-3 naponta, de ezt már lecsökkentettük és csak heti egy alkalommal megyek. Így gyakorlatilag teljesen minimalizáltuk a kijárást itthonról. A kertben mindig van mit dolgozni. Most próbálok füvesíteni, kisebb-nagyobb sikerrel. A feleségem szerint kisebbel… (nevet) Úgyhogy a gyerek mellett a kerttel is sokat foglalkozom és segítek feleségemnek, amiben tudok. Továbbá folytatom az edzéseket, mert motiváltnak kell maradni és előre kell tekinteni. Ugyanis nem szeretném így abbahagyni. Ha azt érezném, hogy már nem férek oda az élmezőnyhöz, akkor belátom, hogy minek tovább erőltetni. Így viszont, hogy tavaly is nyertem versenyeket pályán, illetve volt szakaszgyőzelmem a Tour de Hongrie-n országúton – tehát továbbra is ott vagyok a legjobbak között –, így fájna a szívem, ha azt kellene mondanom, hogy ez a vége” – zárta gondolatait sportolónk.


Fotó: Szilágyi Lili

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz