Menü

Bemutatjuk úszó utánpótlásunkat

2020. Július 15
990
Bemutatjuk úszó utánpótlásunkat

Felnőtt úszóinkkal folyamatosan foglalkoztunk a járvány ideje alatt is, viszont utánpótlásunkkal kevesebbet, amióta nincsenek versenyek. Pedig ők is keményen készülnek a folytatásra. A legfiatalabbaktól kezdve most bemutatjuk úszócsoportjainkat.

Úszóinknál a legfiatalabb versenyző korosztály (2010 és 2012 között született fiatalok) munkáját, a D csoportot két edző irányítja. Boldizsár Valter és Csütörtöki Marcell vezetésével 20-25 fiatal sportoló készül évről-évre, akik szép eredményeket érnek el már a versenyeken is.

„Ősszel maximum három budapesti versenyen vesznek részt a gyerekek, tavasszal viszont már vidékre is elvisszük őket két napra. Így szokják azt, hogy a szülőktől külön vannak kicsit és idegen környezetben is kell aludni. A felkészülés csúcspontja az úgynevezett Béka Derbi verseny, ami tulajdonképpen az országos megmérettetése annak a korosztálynak, amely még nem tartozik bele az országos bajnoki rendszerbe. Már itt szép eredményeket szoktak elérni a BVSC-s úszók” – árulta el honlapunknak Marcell.

A fiatalok számára heti öt edzéslehetőség van biztosítva, amelyből az egyéb iskolai elfoglaltságok miatt általában négyszer mindenki kihasználja ezeket az alkalmakat. Az edzők igyekeznek arra is figyelni, hogy változatos feladatokkal sajátítsák el a gyermekek az úszás alapjait.

„Minden edzésen van egy rövid bemelegítő szakasz, mivel az úszásnak az alapja a lábtempó. A heti öt alkalmon minden nap másik úszásnemen van a hangsúly. A lábtempó gyakorlása után 1-2 hosszokból áll az edzés, technikai feladatokkal. Próbáljuk a mozgáskoordinációjukat az úszás felé rögzíteni, megtanulnak rajtolni és fordulni is. Tehát olyan gyakorlati részeket is ebben a korosztályban kell elsajátítani, amelyeket később versenyen is alkalmazni kell. A 60 perces edzés végén pedig heti kétszer játszunk. Szerencsére tudunk olyan játékokat alkalmazni, amelyeket ők nem kifejezetten úszásnak fognak fel, de mégis képességfejlesztés történik közben. Ilyen például a rajtkőről fejesugrás és siklás minél messzebb. Itt rögtön egy verseny alakul ki a csoportban, de közben ez fejleszti a vízfekvésüket és rajtolási képességeiket” – avatott be minket a szakmai részletekbe Marcell.

Az edzőknek a folyamatos fejlesztés mellett céljuk, hogy a fiatal úszókat felkészítsék technikailag a következő korcsoportra is. Előfordul az is, hogy valaki már hamarabb korosztályt lép.



„Nagyjából két évet mindenki eltölt ebben a csoportban. A 7-8 évesek közül vannak, akik gyorsabban fejlődnek és így hamarabb felmennek a következő korosztály edzéseire. Ott már bajnoki rendszerben zajlik a felkészülés, hiszen a Delfin Bajnokságra készülnek már. Néhányan már a D-csoportból is indulnak az országos bajnokságon, főleg azok közül, akik kicsit idősebbek, de mivel később kezdték az úszást, így nálunk voltak még. Illetve nagyon ritkán olyan is előfordul, hogy egy „béka korú” megússza a szintidőt a Delfin Bajnokságra. Ilyenkor neki is lehetőséget adunk, hogy ott is szerepeljen. Rudits Balázs például 7 évesen szerzett bronzérmet a 9 évesek között a Delfin Bajnokságon 200 méter háton.”

Az utóbbi időszakban a fiatalok is nagyon hiányolták a versenyeket, amelyek plusz motivációt jelentenek számukra, hiszen úszásban rengeteg érmet osztanak ki egy-egy versenyen. A tervek szerint szeptember elején versenyezhet újra a korosztály, ahonnan természetesen a BVSC-s úszópalánták sem hiányozhatnak majd!

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz