Menü

Bennünket is beválogattak

2017. Május 29
204
Bennünket is beválogattak

Klubunkban folyó szakmai munkát dicséri, hogy a felnőtt férfi vízilabda-válogatott keretében ismét találni BVSC-s játékost.

A klubunkban folyó szakmai munkát pedig leginkább az új szövetségi kapitány, Märcz Tamás ismerheti, akit éppen a BVSC-Zugló kispadjáról neveztek ki a válogatott élére. Nos, korábbi mesterünk kijelölte azt a bővebb – 18 fős – keretét, amellyel elkezdi a nyári vizes világbajnokságra való felkészülést. A keret nagy részét érthető módon a sztárcsapataink játékosai képezik. A három nagyból, a Szolnokból, az Egerből és az OSC-ből egyaránt öt-öt játékos kapott behívót. Rajtuk kívül még egy honvédos, egy szegedi és egy BVSC-s játékos, nevezetesen Török Béla kezdheti meg a többiekkel a felkészülést. A keret június 5-től a szlovákiai Somorján kezd, majd Budapesten és Madridban folytatódik a feszített program. A felkészülés során két nemzetközi tornán, egy görögországin és budapestin is részt vesz a válogatott, amely a hazai rendezésű világbajnokságon július 17-én 20.10-kor az ausztrálok ellen kezd majd.

Fotó: DigiSport

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz