Menü

Bernek Péter csapata jutott döntőbe

2019. November 26
358
Bernek Péter csapata jutott döntőbe

Londonban zárultak az International Swimming League (ISL) selejtezői. A négy csapatból háromban is úsztak BVSC-s sportolók. Közülük a Bernek Pétert is soraiban tudó London Roar került be a sorozat decemberi, Las Vegas-i fináléjába.

Az biztos volt, hogy a három, BVSC-s úszót is foglalkoztató csapatból legfeljebb kettő juthat be az International Swimming League Las Vegas-i döntőjébe. Ugyanis Európát két együttes képviselheti az új úszóliga fináléjában.

A sorozat lewisville-i és budapesti állomásán pedig az is kiderült, hogy a Bernek Péterrel felálló London Roar jó eséllyel pályázik a négyes döntő valamelyik helyére. A Hosszú Katinka vezette Irontól nagy bravúrra lett volna szükség, hogy az utolsó, londoni versenyen megváltoztassa a végeredményt. A Bohus Richárd, Burián Katalin, Kozma Dominik hármast is foglalkoztató Iron viszont már az első nap végén majdnem 60 pontos hátrányba került a házigazdákkal szemben. Az egyik nagy esélyes Energy Standardtől pedig még távolabb voltak Katinkáék. Sőt, a Cseh Lászlóval is felálló Aqua Centurions is az Iron előtt volt.

A zárónapra is csak minimálisan változott a sorrend, bár az Iron felzárkózott a harmadik helyre, az összesítésben így lemaradt a Las Vegas-i döntőről. Bernek Péterék viszont bejutottak oda a London Roarral, így sportolónkért szurkolhatunk decemberben az ISL fináléjában.

Előtte viszont még jövő héten a glasgow-i rövid pályás Európa-bajnokság, majd a hazai Országos Bajnokság vár úszóinkra.

 

ISL, London; végeredmény:

Energy Standard 467.5

London Roar 458.5

Iron 369.5

Aqua Centurions 335.5

 

Fotó: Oblath Júlia

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz