Menü

Bernek Péter hosszú távja

2016. Március 10
186
Bernek Péter hosszú távja

Bernek Péter gyorsúszónk 200 és 400 méteres gyorsúszásban biztos, hogy rajthoz áll majd az olimpián, de az edzőjével, Nagy Péterrel tervezik a 4×200 méteres váltóban és 1500 méter gyorson való indulást is. Bernek Péter tehát hosszú távra is tervez, olyannyira, hogy már a Rió utáni időszak is foglalkoztatja őt. A jövőjével kapcsolatban szerencsére nem kell majd izgulnia, a BVSC-Zugló vezetése ugyanis úgy döntött, 2020. december 31-ig meghosszabbítja a szerződését.

-    Ifjú kora ellenére Bernek Péter világklasszisnak számít, akiben még nagyon sok sportsiker lehetősége rejlik. A BVSC-Zugló célja, hogy minden olyan terhet levegyen a válláról, amely elvonhatja a figyelmét a felkészülésről. Ez a szerződés mindkét félnek jó, hiszen kiszámíthatóvá és stabillá teszi az együttműködésünket – mondta Szatmáry Kristóf, a klub elnöke azon a március 8-i sajtótájékoztatón, melyen aláírták a szerződést.

Bernek Péter nem egy vándormadár típus, előző klubjában is 16 évet töltött. A 2014-es berlini nagymedencés világbajnokságot követően azonban szükségét érezte a környezet- és a felkészülési módszerváltásnak. Ekkor kereste meg Nagy Pétert, a BVSC-Zugló Úszó Szakosztályának a vezetőjét, aki rövid gondolkodást követően igent mondott a közös munkára. Nagy Péter elsőként úszásnemet váltatott a tanítványával, és az egykori sikeres hátúszóból néhány hónap alatt kitűnő gyorsúszót faragott. Bernek Péter első nagy eredménye a 2014-es dohai rövidpályás világbajnokság volt, melyen elképesztő tempót diktálva nyerte a 400 méteres gyorsúszás döntőjét. A tavalyi kazanyi nagymedencés vébén ugyanezen a távon 5. lett, míg az év végi, Netanya-ban rendezett rövidpályás úszó Európa-bajnokságon ismét a dobogó tetejére állhatott.

-    Már az első pillanattól kezdve otthon érzem magamat a Szőnyi úton – mondta Péter a szerződés aláírását követően. – Itt mindent megkapok, ami szakmailag és emberileg lehetséges. Nagyon jó körülmények között készülhetek, jó társaságban, kiváló sportolókkal úszhatok együtt, s ami a legfontosabb, mindezt egy nagyszerű edzői stáb vezetésével tehetem.

Nagy Péter úszóedző szerint Bernek Péter hamar beilleszkedett a klub életébe, sikerült felvennie a BVSC-s ritmust, és nyitott volt az új szakmai elképzelésekre is.

Bernek Péter és Nagy Péter a március 8-i sajtótájékoztatót követően négy hétre Floridába utaznak, ahol folytatják a felkészülést. Hazaérkezésüket követően az országos bajnokságon és az Európa-bajnokságon is rajthoz állnak majd, de mindkét versenyt az olimpiai felkészülés állomásának tekintik, ezért a formaidőzítést augusztusra hagyják.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz