Menü

Bronzéremmel kezdtünk

2018. Február 02
224
Bronzéremmel kezdtünk

Az évnek ezen időszakában mindig nagy a nyüzsgés az asztaliteniszcsarnokunk körül. Klubunk ugyanis 23. éve házigazdája egy nagyszabású nemzetközi utánpótlástornának. 23 éve, 1995. február 5-én történt az a borzalmas autóbaleset – Salgótarján közelében -, amely egy fiatal tehetségünk, Molnár János és édesanyja életét kioltotta. A szakosztályunkat nagyon megviselték a történtek, 23 éven keresztül azonban példás módon őrizték meg egykori játékosunk emlékét. Egyrészt azzal, hogy a balesetben résztvevő, de azt túlélő kisebbik Molnár-fiút, Krisztiánt felnevelték, aki ezt a törődést korosztályos Európa-bajnoki címekkel, illetve mai napig tartó klubhűséggel hálálta meg. Illetve a Molnár János emlékére rendezett nemzetközi asztaliteniszversennyel is méltó módon tudnak emlékezni a fiatalon elhunyt játékosra, mely verseny mára alaposan kinőtte magát. Az idei eseményre például 18 ország 225 versenyzője – köztük számos ország válogatottja – jelentkezett.

A Molnár János Emlékverseny az U11 és az ifik közötti korosztályok számára nyújt versenyzési lehetőségeket.
A csütörtöktől vasárnap estig tartó rendezvényen sorrendben az U11, az U12, az U13, a serdülők és az ifik számára rendezünk versenyt. Az első napon tehát a legfiatalabbak – közel kilencvenen – álltak asztalhoz. Ebben a korosztályban a mieink közül elsősorban Cseri Ádámtól (U11) vártunk jó eredményt, aki igazolva a várakozásokat végül harmadik lett.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz