Menü

Bronzérmes a női csapat!

2018. Május 07
212
Bronzérmes a női csapat!

A női vízilabda OB I-es bajnokság idei szezonjában is érmes lett a csapatunk. Petrovics Mátyás alakulata a bronzcsatában a korábbi válogatottakkal megerősített Ferencvárost győzték le előbb a Szőnyi úti medencében, majd tegnap a népligeti uszodában. Ez utóbbi mérkőzésen is kemény csatát vívtak Leimeter Dóriék a zöld-fehérekkel, az első játékrész 3-3-as döntetlent hozott, a második etapban azonban szép gólokkal és jó védekezéssel sikerült ellépnünk az ellenféltől, így a második félidőt 7-4-es előnyről kezdhettük. A háromgólos előnyünket a harmadik negyedben még egy góllal megtoldottuk (7-11), az utolsó játékrészben pedig már csak azzal kellett foglalkoznunk, hogy az előnyünk a mérkőzés végéig kitartson. Az utolsó játékrészt ugyan egy góllal elveszítettük, de a mérkőzést hárommal mi nyertük, ez pedig azt jelentette, hogy a két győzelemig tartó párharc 2-0-s BVSC-győzelemmel zárult. A mérkőzést követően bronzérmes lányaink számára Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya adta át a medáliákat.

Mi pedig ezúton gratulálunk a csapatnak és a szakmai stábnak az újabb sikerhez. Hajrá, BVSC!

Fotó: MVLSZ

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz