Menü

Bronzérmes a női válogatott az Eb-n!

2020. Január 25
530
Bronzérmes a női válogatott az Eb-n!

Két játékosunkkal, Gyöngyössy Anikóval és Leimeter Dórával a soraiban bronzérmet szerzett a női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon a Duna Arénában. A lányok a címvédő Hollandiát győzték le 10-8-ra a bronzmeccsen.

„Szombaton két nagyon csalódott csapat fog az éremért küzdeni, de nem szeretnénk megint egy negyedik hellyel hazamenni, úgyhogy biztos, hogy ott is mindenki a szívét-lelkét kiteszi majd” – nyilatkozta Leimeter Dóra a spanyolok ellen elvesztett elődöntő után még a vegyes zónában.

A magyar és holland női válogatott is esélyes volt a végső győzelemre a budapesti Európa-bajnokságon, de az élet végül úgy hozta, hogy a bronzéremért kellett összecsapnia a két együttesnek. A népes publikum már a találkozó elejétől nagy lelkesedéssel buzdította a lányokat, akik jól is kezdtek és Keszthelyi-Nagy Rita duplájával, valamint Szilágyi Dorottya találatával 3-1-re vezettek. Ezt követően viszont a hollandok rákapcsoltak és két és fél perc alatt 4-0-s szériát produkáltak, így 5-3-ra megnyerték az első felvonást.

A második nyolc perc újabb magyar ötméteressel indult, ezúttal Szilágyi váltotta gólra ezt a lehetőséget. Sajnos a bő négyperces gólcsendet a hollandok törték meg, ráadásul kétszer is betaláltak. Parkes Rebecca szemfüles megmozdulásával viszont 7-5-re felzárkóztak a mieink a félidőre.

Bár a fordulást követően riválisunk talált be először (5-8), de a magyar csapat nagyon küzdött és látszott a lányok arcán is, hogy nagyon akarják a sikert. Ennek a vízben is meglett az eredménye. Parkes ismét gólt szerzett, majd Rybanska Natasa is csatlakozott hozzá, így már csak egy volt közte. Aztán szűk három perccel a negyed vége előtt Leimeter Dóra bombázta ki a bal alsót hat méteren túlról és már 8-8 volt az állás. Majd a játékrész hajrájában fórból is eredményes volt, így 9-8-as magyar előnnyel várhattuk a zárófelvonást.

Az utolsó nyolc perc hatalmas küzdelmet hozott, de sokáig egyik fél sem tudott betalálni. Köszönhetően többek között Gangl Edina parádés védéseinek is, állandósult a 9-8-as eredmény. Ám alig két perccel a vége előtt emberelőnyből tovább növelte az előnyt Illés Anna és ekkor már kezdtük elhinni, hogy ezt a győzelmet már nem veszik ki a hollandok a kezünkből. A jó védekezésnek köszönhetően nem is változott az eredmény, így a női válogatott bronzéremmel zárta a budapesti Európa-bajnokságot, ami jó előjel a márciusi olimpiai selejtező előtt!

„Amikor háromgólos hátrányban voltunk, akkor is mindenki ment előre és küzdött, úgyhogy azt gondolom, visszaadott valamit az élet az elődöntős vereségünkből, mert nagyon összeállt a védekezésünk. Elől pedig jó gólokat tudtunk lőni, segíteni a másikat, úgyhogy nagyon örülünk most a győzelemnek. Remek érzés volt ez alatt a két hét alatt, hogy ennyire szurkoltak nekünk minden mérkőzésen. Azt gondolom, hogy ez nagyon sok pluszt tudott adni, főleg a nehéz pillanatokban, mint amilyen a mai is volt és örülök, hogy ezt meg tudtuk hálálni” – nyilatkozta Leimeter Dóra a találkozót követően honlapunknak.

Szép volt lányok! Gratulálunk az egész csapatnak és szakmai stábnak!

 

Fotó: MTI / Czagány Balázs

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz