Menü

BVSC Napló: Érmes vívók

2020. December 21
278
BVSC Napló: Érmes vívók

Bár már sok sportágunk éppen pihenő időszakát tölti az ünnepek előtt, de a vívókra és a férfi vízilabdázókra is komoly megmérettetések vártak még a zárás előtt. Az év utolsó BVSC Naplójával jelentkezünk!

Újabb topcsapatot sikerült férfi vízilabdázóinknak megszorongatniuk az OB I-ben. Ezúttal a Vasas vendégei voltak Szűcs Levente tanítványai és bár 7-5-re ellenfelünk nyert, a fiúk így is parádés őszi szezont zártak! Ellenfelünk a meccs után nyílt levélben jelezte, hogy értékeli, amiért csapatunk belement korábban a találkozó elhalasztásába és ezért fair play-díjra javasolja klubunkat.

Vívóink remekül zárták az országos bajnokságot. Szombaton női kardban a két barátnő, Pusztai Liza és Szűcs Luca találkozott egymással a fináléban, ahol a BVSC-s párharcot végül előbbi nyerte. Női párbajtőrben pedig Tóth Jázmin állhatott dobogóra. Vasárnap aztán a csapatversenyekre is maradtak még érmek. Ugyanis a női kardozók és női párbajtőrözők is a második helyen zárták az ob-t.

Bár pályafutása alatt még nem volt hasonló, hogy 10 hónapot kihagyott volna Korpási Bálint, idén azonban ennyit kellett várnia két versenye között birkózónknak. Mindkettőn aranyérmet szerzett, ami önbizalmat adhat neki az olimpiai kvótaszerzéshez. Vele beszélgettünk!

Karatésaink számára is lezárult az év, akik jó hangulatú karácsonyozással ünnepeltek és már nagyon várják, hogy 2021-ben is tatamira léphessenek.

Elindítottuk 12 részes visszatekintő sorozatunkat, amelyben a 2020-as esztendő sikereit és klubunk számára fontos eseményeit elevenítjük fel. A januári és februári rész mér olvasható honlapunkon.

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz