Menü

BVSC Napló: Ötkarikás újratervezés

2020. Március 30
567
BVSC Napló: Ötkarikás újratervezés

Bár a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt továbbra is várniuk kell sportolóinknak a következő versenyeikre, az elmúlt héten így is fontos döntés született a jövőjükről. A tokiói olimpiát ugyanis 2021-re halasztották.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem várt végül sokat és a sportolók szempontjából nehéz, de indokolt döntést hozott a koronavírus-járvány miatt. A nemzetközi szervezet jövőre halasztotta a tokiói nyári olimpiát és paralimpiát. Hétfőn pedig az is kiderült, hogy pontosan mikor rendezik az ötkarikás játékokat. Sportolóinkat kérdeztük, hogy ők miként fogadták a halasztással kapcsolatos döntést.

Nem könnyű a jelenlegi körülmények között otthon készülnie sportolóinknak, különösen a vizes sportágak képviselőinek. Úszónkkal, Bernek Péterrel beszélgettünk, akit céljairól és az otthoni edzésekről is faggattunk. Rövid pályás világ- és Európa-bajnokunk feleségével, Mutina Ágnessel jótékonysági akciót szervezett, amelyhez többek között olimpiai és világbajnokok is csatlakoztak.

Karatésaink az eredeti tervek szerint a múlt héten Bakuban léptek volna tatamira az Európa-bajnokságon, amelyet Bartha Nikola és György Dániel is bizakodva várt. A koronavírus-járvány viszont átírta a terveiket. Sportolóinkat kérdeztük az otthoni edzéseikről is.

Folytattuk kézilabda együtteseinket bemutató sorozatunkat. Előbb a fiú U13-as és U14-es korosztály edzőjével, Divéki Péterrel beszélgettünk, majd a legkisebbek mesterét Nágel Helgát faggattuk az eddigi szezonról, valamint arról is, hogy edzenek otthoni körülmények között.

Legfiatalabb labdarúgóink megmutatták, hogy bár közös edzéseik nincsenek, a labdás mozgások számukra sem maradnak el. Youtube-csatornánkon egy videóban foglaltuk össze, hogy teljesítik az edzőik által kiadott feladatokat otthon.

Bár jelenleg nincs ökölvívó szakosztálya klubunknak, de a BVSC-Zugló első olimpiai aranyérmét ökölvívónk, Énekes István nyerte. Őt már korábban bemutattuk a Zuglói Hősökben, ezúttal viszont másik bajnokunkkal, Papp Lászlóval ismerkedtünk meg.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz