Menü

BVSC Napló: Sikeres Európa-bajnokság

2020. Január 27
286
BVSC Napló: Sikeres Európa-bajnokság

Természetesen az elmúlt hét eredményei közül kiemelkedett a női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki bronzérme, hiszen a csapatnak két játékosunk is tagja volt. A BVSC Naplóban viszont összeszedtük szakosztályaink további eredményeit is.

Két játékosunkkal, Gyöngyössy Anikóval és Leimeter Dórával a soraiban bronzérmet szerzett a női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon a Duna Arénában. A lányok a címvédő Hollandiát győzték le 10-8-ra a bronzmeccsen. A férfi válogatott pedig korábbi vezetőedzőnk, Märcz Tamás irányításával Európa-bajnok lett.

Felnőtt labdarúgóink keményen készülnek már a tavaszi szezonrajtra. Bár a bajnoki folytatásra még várni kell, az első felkészülési mérkőzést sikerrel vették Gabala Krisztián tanítványai.

Női labdarúgóink számára is véget ért a téli szünet és már a következő feladatokra koncentrálnak. Steer Ferenc vezetőedzővel viszont visszatekintettünk még kicsit az őszi szezonra, de már a jövő is szóba került.

Férfi kézilabdázóink a KEAC vendégeként nyertek magabiztosan 42-24-re a bajnokságban, így továbbra is vezetik a tabellát. Női együttesünk sajnos nem tudott visszavágni az FTC III. csapatának, az első fordulóban elszenvedett vereségért. Ezúttal 33-24-re nyertek a zöld-fehérek a Szőnyi úton.

Lovassy Krisztián a pályakerékpározók utolsó világkupa állomásán volt érdekelt a kanadai Miltonban. Sportolónk a 12. helyen végzett az Omnium versenyszámban.

A BVSC asztalitenisz termében rendezték a hétvégén az Utánpótlás Budapest Bajnokságot, ahol sportolóink kiemelkedő eredményeket értek el. A Terék Norbert, Krebs Bálint páros arany-, Cseri Ádám pedig ezüstérmet nyert.

Három sportolónk is elismerésben részesült az utánpótlás számára rendezett Héraklész Gálán, ahol az elmúlt esztendő legjobbjait díjazták. Andrásfi Tibor és Pusztai Liza a válogatottal lett első, míg Takács István a férfiak között zárt harmadikként.

A Zuglói Hősök idei első részében, Dr. Konrád János, olimpiai bajnok vízilabdázónk életével foglalkozunk. A női szakág az ő irányításával érte el első sikereit a kezdetekben.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz