Menü

BVSC Napló: Sűrű hétvége

2020. Augusztus 31
230
BVSC Napló: Sűrű hétvége

Nem unatkoztak a hétvégén vízilabdázóink és labdarúgóink sem. Ráadásul szinte minden fronton szép eredményeket értek el csapataink. Többek között ezeket az eseményeket is felelevenítjük a BVSC Naplóban!

Bár csak pár mérkőzést tudtak megrendezni a férfi vízilabda OB I nyitófordulójából a koronavírus-fertőzések következtében kért halasztások miatt, de a BVSC pécsi vendégjátékára sor került. Szűcs Levente tanítványai döntetlennel kezdték a szezont.

Idegenben is vereséget szenvedett női vízilabda együttesünk a Dunaújváros ellen a Magyar Kupa csoportkörében. Azonban a két és fél héttel ezelőtti összecsapáshoz képest ezúttal három negyeden keresztül sikerült szorossá tenni a találkozót.

Három nap alatt három döntő volt a mérleg BVSC-s csapatainktól a női utánpótlás vízilabdázók nyári kupáin. A serdülők arany-, míg az ifi és gyermek korosztály ezüstéremmel zárta a hétvégét!

Bár több hiányzójuk is volt felnőtt labdarúgóinknak a vasárnapi meccs előtt, ráadásul Balogh Béla is megsérült az FC Hatvan elleni összecsapáson, ennek ellenére 5-0-s győzelmet aratott együttesünk hazai pályán. Már csak a BVSC veretlen az NB III Keleti csoportjában!

Női labdarúgóink is nyertek vasárnap hazai pályán. Az NB II Keleti csoportjának 1. fordulójában a Gyulai Amazonok együttesét múlták felül 3-1-re Steer Ferenc tanítványai.

Birkózó utánpótlásunk a július végi hazai edzőtábor után Kiskunhalason vett részt régiós edzőtáborban, amely jó felkészülés volt a fiatalok következő megmérettetéseire.

Jól sikerült a múlt héten a Szőnyi úti karate edzőteremben rendezett tábor utánpótlás sportolóink számára, akik már az előttük álló feladatokra készülnek. Képes beszámolónkkal elevenítettük fel az edzőtábort!

Tavaly augusztus végén kezdtük el a BVSC-Zugló közel 110 éves történetének legkiemelkedőbb sportolóit bemutató sorozatunkat, a Zuglói Hősöket. Ezúttal egy rendhagyó részben visszatekintettünk, hogy kikkel foglalkoztunk már.

Súlyos betegséget követően 80 éves korában elhunyt a négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó, Kamuti László. Korábbi szakosztályvezetőnk emlékét megőrizzük!

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz