Menü

Dodo érmet hozott

2016. Március 21
229
Dodo érmet hozott

Herendi Iván, a BVSC-Zugló Asztalitenisz Szakosztályának vezetője bízott a meglepetésben a 99. felnőtt országos bajnokság előtt. A Celldömölkön rendezett versenyre a BVSC egy fiatal csapattal utazott, ám a szakember szerint a srácokban benne volt a jó eredmény. Különösen az Extra Ligás csapat húzóemberétől, Do Phuong Namtól várt jó szereplést, amit végül Dodó igazolni is tudott. A Szőnyi úti csapat egyetlen érmét ugyanis ő szerezte. A férfi párosban a Németországban légióskodó, ám a szintén a BVSC-ben edzősködő Marsi Mártonnal egészen az elődöntőig jutott, és végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel.


A többi BVSC-s sportolónak (most még) nem sikerült érmet szereznie, ám az országos bajnokság legjobbjai között több olyan sportoló is akadt, aki valamikor a BVSC-Zugló utánpótlás-nevelő műhelyéből került ki. Az ős BVSC-snek számító Nagy Krisztián például a férfi párosban és a vegyes párosban is finálét játszott, előbbiben szoros mérkőzésen kikapott, az utóbbi számban azonban bajnoki címet szerzett.

Riersch Tamás

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz