Menü

Drámai tizenegyespárbaj után továbbjutás!

2020. Szeptember 18
698
Drámai tizenegyespárbaj után továbbjutás!

Maratoni csatában lépett tovább a BVSC-Zugló a MOL Magyar Kupa 7. fordulójába. A 120 percig gól nélküli találkozón, a mieink a tizenegyespárbaj során hátrányból fordítva ejtették ki idegenben a Sopront, így a BVSC jutott elsőként a legjobb 64 csapat közé!

„Rövidtávú célunk volt, hogy a BVSC újra bekerüljön a magyar labdarúgás körforgásába és azt gondolom, hogy lépésről-lépésre, de folyamatosan megvalósítjuk a célunkat” – nyilatkozta vezetőedzőnk honlapunknak a találkozót megelőzően. És valóban, régen foglalkoztak ennyit a BVSC-Zugló labdarúgóival, mint a pénteki napon. Az M4 Sport élőben közvetítette a MOL Magyar Kupa 6. fordulójából az SC Sopron elleni vendégjátékunkat, ráadásul a Nemzeti Sport Online részletes beharangozóval készült a meccsre.

Ami a játékot illeti, érződött, hogy sérülések miatt továbbra is több hiányzó nehezítette Gabala Krisztián dolgát. Bár a BVSC kezdett lendületesebben, az első kaput eltaláló lövésre a 25. percig kellett várni a találkozón. Ekkor Murai Márk két szép csel után 20 méterről vállalta el, de Rátkai Zsolt hárított. Az ellentámadásból aztán egy beadás után kerülhettek volna helyzetbe a hazaiak, de Horváth Gábor jól jött ki a kapujából. A 37. percben Simon Krisztián szabálytalansága után veszélyeztetett a Sopron, de Horváth lehúzta a bal felsőbe tartó labdát.

A fordulást követően sem sokasodtak a helyzetek. Próbálkoztak a mieink, de a végén többször is hiba csúszott a befejezésbe. Az 57. percben Murai szerzett labdát, majd betört a 16-oson belülre és csak bravúrral tudta hárítani Rátkai a jobb alsóba tartó lapos lövést. Egy perccel később egy jobb oldali szabadrúgást követően Gáncs Gergő fejelt közelről, de Horváth begyűjtötte a labdát.

A hajrában csapatunk nyomást gyakorolt ellenfelére és többnyire a hazaiak térfelén zajlott a játék, de sajnos gólt nem láthattunk, így következett a hosszabbítás.

Sajnos az első párban Hrepka 11-esét a kapufára tolta Rátkai, Simon viszont kegyetlenül felvarrta a jobb felsőbe a labdát, majd Kovács Gábor is a kapu jobb oldalát választotta. A hazaiak azonban nem hibáztak, ahogy Murai sem a negyedik körben. A soproni csapatkapitány, Pető kísérletét bravúrral hárította Horváth, Pintér pedig nem remegett meg és kiegyenlített. A maratoni párharc a hirtelenhalállal folytatódott. Horváth hiába hárított újra, a játékvezető visszafújta a büntetőt, ám az ismétlés a felső lécet találta telibe. Zárásként Tóth Keve állt oda és nem hibázott, így tovább lőtte a BVSC-t, amely így elsőként jutott be a legjobb 64 közé a MOL Magyar Kupában!

„Kemény összecsapás volt, kemény belépőkkel. Sajnos a gól nem jött össze, de úgy gondolom, megérdemelten jutottunk tovább. Talán fizikailag és labdabirtoklásban is mi voltunk jobbak ma este. A tizenegyeseket nem gyakoroltuk, nem számítottunk rá, hogy eddig eljutunk, de persze tudtam, hogy hova szeretném rúgni” – nyilatkozta Tóth az M4 Sportnak a találkozó után.

Szép volt fiúk! Hajrá BVSC!

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz