Menü

Dupla győzelem vízilabdázóinktól

2020. Február 02
904
Dupla győzelem vízilabdázóinktól

Egy héttel a budapesti vízilabda Európa-bajnokság után már folytatódott is a bajnokság férfi és női csapatunk számára. Szűcs Leventéék a Vasas vendégeként szereztek értékes három pontot, míg Petrovics Mátyás tanítványai Szegeden nyertek magabiztosan.

A két hónapos bajnoki szünet után nagyon fontos mérkőzés várt Szűcs Levente együttesére, hiszen a Komjádi Uszodában mindenképp győzni kellett ahhoz, hogy a csapat saját kezében tartsa sorsát, a felsőházba jutást illetően. A Vasast ősszel nagyon szoros meccsen sikerült felülmúlni 11-10-re hazai medencében, így a visszavágón is hasonló találkozóra számíthattunk.

A Vasas szerzett vezetést és bár Csapó Miklós egyenlített, az első negyedet 3-1-re az angyalföldiek nyerték. A folytatásban 3-3-nál és 4-4-nél is sikerült egyenlítenie a mieinknek, de nagyon úgy tűnt, hogy a félidőt riválisunk várhatja előnnyel. Ám hat másodperccel a második nyolc perc vége előtt emberelőnyből Csapó ismét betalált – aki ezzel már negyedik gólját szerezte a találkozón –, így 6-6-ra módosította az eredményt.

A fordulást követően 7-6-nál Létay Krisztián révén először vezetett a BVSC a mérkőzésen. Ám nem sokáig örülhettünk, mert a Vasas hamar fordított. Azonban a negyed hátralévő része a miénk volt és igaz, a hajrában Török Béla szépített, 11-9-es vezetésről várhattuk a zárófelvonást. Ami pedig ismét jól indult, ugyanis Pásztor Mátyás visszaállította a háromgólos különbséget. Bár Bóbis Botond szépített, de az eredmény ezt követően már nem változott, így 12-10-re nyertek Szűcs Levente tanítványai a Vasas otthonában.

„Nagyon sokat készültünk erre a mérkőzésre, időnk volt rá és ezt maximálisan ki is használtuk. Ha nem nyerünk, valószínűleg nincs felsőház vagy csak valami csoda folytán. Győzelem esetén tudtuk, hogy a kezünkben marad a sorsunk. Az egész felkészülés tökéletes volt, a csapat egyben, szuper kétkapuk jó ellenfelekkel, jó fizikális állapot. Majd elkezdődik a meccs és nem ismertem a fiúkra. Enerváltan, cammogósan fel-le, gyermeteg hibákkal hátul, elől pedig pontatlanul játszottunk. A 2. negyed egy fokkal jobban sikerült, mintha meccsbe jöttünk volna, ez az eredményen is látszott. A 3. negyedben még egy fokozattal feljebb kapcsoltunk és úgy tűnt, el tudunk lépni, de a Vasas is nagy szívvel küzdött. Két gól plusszal indultunk a 4. etapra és meg is tartottuk a különbséget. Én a meccs második felében éreztem, hogy fizikálisan átvesszük az irányítást, majd egyre jobban visszaköszöntek a taktikai dolgok, amiket 2-3 hétig gyakoroltunk. Örülök Csapó Miki gólerős játékának és gratulálok az egész csapatnak” – nyilatkozta vezetőedzőnk szakosztályunk honlapjának.

„Mivel a Szentes is nyert, úgy néz ki nem lesz elég egy győzelem a továbbiakban a felsőházhoz. De menjünk csak sorjában, jövő héten a Kaposvárral játszunk itthon, akik simán megvertek minket a saját uszodájukban és most egy hét áll rendelkezésre, hogy visszavágjunk” – zárta értékelését Szűcs Levente.

VasasPlaket–BVSC-Zugló MKB Euroleasing 10-12 (3-1, 3-5, 3-5, 1-1)

BVSC-Zugló: Györke – Csapó 5, Kovács, Pásztor 2, Mészáros Cs., Sugár, Szabó Bendegúz Csere: Czigány 1, Gyenis 1, Tanczer 1, Ágh, Létay 2, Lajkó

 

 

A nők Szegeden csobbantak medencébe, ahol friss Európa-bajnoki bronzérmeseink, Gyöngyössy Anikó és Leimeter Dóra is góllal vette ki részét a magabiztos 13-3-as diadalból. A lányok az első és utolsó negyedben gólt sem kaptak, így megérdemelten nyertek. Sok pihenőjük nem lesz, hiszen szerdán 20 órától már a III. kerület együttesét fogadják a Szőnyi úton.

„Jól sikerült januári felkészülésből jöttünk és ennek az volt az egyik legfontosabb része, hogy az ősz végére összeállt játékunkat minél jobban sulykolhassuk. Mindenki sokat dolgozott ezért. Két válogatott játékosunk is gyorsan és profin állt vissza az Eb után, így viszonylag könnyen hoztuk ezt a meccset. Jól védekeztünk, remek kapusteljesítmények voltak a kapuban és ha kicsit pontosabbak vagyunk, akár 20 gól felett is lőhettünk volna. Teljesen elégedett vagyok a csapatom teljesítményével és ebben a „speciális” időszakban erre a koncentrált játékra van szükségünk” – árulta el Petrovics Mátyás.

Szeged SZTE–BVSC-Zugló Diapolo 3-13 (0-2, 1-4, 2-4, 0-3)

BVSC-Zugló: Tóth (Doroszlai) – Farkas K. 1, Farkas T., Mihály 1, Leimeter 3, Kele 2, Gyöngyössy 1. Csere: Utassy 2, Fekete, Takács 2, Koncz, Alaksza N. 1, Király

 

Fotó: Vasas SC Facebook-oldala, Mérei László

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz