Egy lépés Európa felé

Egy lépés Európa felé

Kis különbségű győzelmet aratott felnőtt férfi csapatunk az OB I-es vízilabdabajnokság ötödik helyéért zajló első mérkőzésen, ám ez az egygólos előny ezúttal hatalmas győzelemnek számít, mert ezzel kerültünk előnybe a Miskolccal szemben a két győzelemig tartó párharcban. A rájátszás tétje pedig nemcsak a bajnokság ötödik helye, hanem a nemzetközi kupaszereplés lehetősége is, melyre a magyar mezőnyből az első öt helyezett csapat aspirálhat. Ennek megfelelően úgy készültek Szűcs Levente tanítványai a tegnapi mérkőzésre, mint az év legfontosabb találkozójára. A bajnokság középszakaszában kétszer is legyőztük a miskolciakat, amely egyrészt azt eredményezte, hogy itthon kezdhettük a párharcot, másrészt önbizalmat is adott, hogy van keresnivalónk az idegenlégiósokkal felálló borsodiak ellen. Ennek megfelelően kezdtük a találkozót, melynek első negyedét 2-1-re, az első félidejét pedig 6-4-re nyertük. A harmadik negyedben aztán felzárkózott a Miskolc, így a döntés a 6-6-ról induló zárónegyedre maradt.

Ez utóbbi játékrész pedig úgy alakult, mint az egész mérkőzés, azaz mi szereztünk vezetést, majd elléptünk két góllal, hogy aztán utolérjen bennünket az ellenfél, ám a hajrában jött Létay Krisztián, aki a góljával végleg lezárta a mérkőzést (9-8). Immár tehát harmadik győzelmünket arattuk a Miskolc ellen, amely sorozat, remélhetőleg őket is elbizonytalanítja. Ám, arra számítani, hogy feladnák a küzdelmet, nem lehet és nem is szabad, sőt úgy kell készülni a május 16-i (19.30-kor kezdődő) visszavágóra, mintha ők vezetnének eggyel. A Miskolc ugyanis mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy egyenlítsen. Ahogy Török Béla mondta a meccset követő sajtótájékoztatón: „a miskolci derbi már egy másik mérkőzés lesz”.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay