Menü

Egy lépésre az éremtől

2018. Augusztus 01
324
Egy lépésre az éremtől

Egy versenyzővel képviseltettük magunkat a Rómában rendezett junior birkózó Európa-bajnokságon, és ettől az egy versenyzőtől, Takács Istvántól nem titkoltan jó eredményt vártunk. Istók ugyanis eddig már hazai és nemzetközi szinten is rengeteget bizonyított. Versenyzőnk egy bolgár fiú ellen lépett először szőnyegre a 82 kg-os súlycsoportban, akit magabiztos és akciódús birkózással 13-7-re legyőzött. Majd a negyeddöntőben egy lengyel birkózó várt rá, aki ellen már az érmekért folyó mérkőzések lehetősége volt a tét. Ez pedig inkább Istókot bizonytalanította el, melynek 7-4-es vereség lett a vége. Istóknak maradt még egy apró lehetősége az éremszerzésre, mert, ha legyőzője a döntőbe jutott volna, akkor Istvánt is magával vitte volna a vígaszágra. A lengyel azonban nagyon simán, technikai tussal kikapott az elődöntőben egy román birkózótól, ami Istók számára a verseny befejezését jelentette.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz