Menü

Egy „ötméteresnyire” volt a pontszerzés Szolnokon

2020. Október 08
518
Egy „ötméteresnyire” volt a pontszerzés Szolnokon

Bár azért nem csupán a kihagyott büntetőn múlott, de tény, hogy ha az bemegy, akkor férfi vízilabdázóink ponttal távozhattak volna Szolnokról. Végül esélyesebb riválisunk 13-12-re nyert, de ez az eredmény erőt adhat a csapatnak a folytatáshoz.

Szolnokra általában nem nyerni érkeznek a csapatok, ám a férfi vízilabda OB I 2. fordulójából elhalasztott összecsapáson a BVSC-Zugló bebizonyította, hogy a szerda este bemutatott játékkal akár a klasszisokkal teletűzdelt Tisza-parti rivális dolgát is megnehezítheti. De ne szaladjunk még ennyire előre.

Az első negyed, a végig nagyon jól játszó Pásztor Mátyás ötméteresből szerzett góljával indult, majd Sugár Péter akcióból növelte az előnyt. Azt már a Fradi ellen is bebizonyította csapatunk, hogy nem ilyed meg senkitől és ezúttal is ez látszódott a fiúkon. Bár a Szolnok fordított, de Czigány Károly révén sikerült visszavenni a vezetést (4-3).

A második nyolc perc elején Gyárfás Tamás fórból talált be, így ismét kettő volt az előnyünk. Sajnos ezt követően egy 4-0-s hazai roham következett. Végül 7-6-os szolnoki vezetéssel fordultak a csapatok. A kapunkban Szakonyi Dániel remekül védett, a harmadik negyed utolsó másodperceiben azonban Nagy Ádám talált be, így ismét egy gól volt a hátrányunk, ezt azonban Mészáros Csaba a zárófelvonás elején hamar ledolgozta. Ez a forgatókönyv állandósult a hajrára is és bár Angyal Dániel bő fél perccel a vége előtt ismét vezetést szerzett a Tisza-partiaknak, volt még sanszunk az egyenlítésre. Ugyanis Kovács Péter harcolt ki ötméterest, amelyhez Gyárfás Tamás állt oda, ám Bányai Márk hárította a kísérletét, így 13-12-re nyert a Szolnok hazai medencében.

„Sokat készültünk erre a meccsre, mert mindannyian tudjuk, hogy mi képesek vagyunk megverni egy Szolnokot is idegenben. Nagyon nehéz volt az első negyed, túl sokat kellett védekeznünk, szerencsére bírtuk erővel, sőt meg is nyertük. A másodikban játszottunk talán a leggyengébben, ott vétettünk pár hibát, amelyet megbosszult a Szolnok. Azonban nagyon örülök, hogy a 3-4. negyedben egy Top4-es csapat szintjén vízilabdáztunk. Külön készültünk a fórjainkra és 11/6-os mutatóval zártunk” – értékelt Szűcs Levente vezetőedzőnk szakosztályunk honlapjának.

Jövő héten jó erőfelmérő vár a mieinkre, hiszen szerdán Egerben, majd az UVSE vendégeként szállnak vízbe a fiúk. Sok sikert kívánunk a csapatnak! Hajrá BVSC!

 

Férfi vízilabda OB I, 2. forduló (elhalasztott meccs)

Szolnoki Dózsa–BVSC-Zugló-MKB-Euroleasing 13-12 (3-4, 4-2, 2-2, 4-4)

BVSC-Zugló: Szakonyi – Ágh, Mészáros Csaba 1, Gyárfás 2, Pásztor 3, Sugár 1, Nagy 2. Csere: Czigány 1, Csapó 1, Irmes, Batizi, Kovács 1, Mészáros Mátyás

 

Fotó: MVLSZ / Derencsényi István

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz