Menü

Elhunyt Kamuti László

2020. Augusztus 27
782
Elhunyt Kamuti László

Súlyos betegséget követően 80 éves korában elhunyt a négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó, Kamuti László. Korábbi szakosztályvezetőnk emlékét megőrizzük!

Kamuti László 1940. január 13-án Budapesten született. Bátyjával, a későbbi olimpiai ezüstérmes vívóval, Kamuti Jenővel abban a Ráday utca 49. szám alatti házban nőttek fel, ahol az ötkarikás játékokon aranyérmes Fenyvesi Csaba és a kiváló kardvívó, valamint mester, Gulácsi Ferenc is nevelkedett. Így mindkettejük számára adott volt, hogy a vívás mellett kötnek ki. Mivel édesapjuk a MÁV-nál dolgozott, így egyenes út vezetett számukra a BVSC-hez is, ahol aztán szép sikereket értek el. Itt a legendás mester, Bay Béla irányításával sajátították el a sportág alapjait.

László négy olimpián vett részt. Az 1960-as római játékokon a tőrcsapattal 4., egyéniben 25., 1964-ben együttesével 7., 1968-ban 5., 1972-ben 4. lett, Münchenben egyéniben megismételte római eredményét. Négy világbajnokságon is ezüstérmet szerzett a tőrcsapattal. Egyesületünk egyik legeredményesebb vívója volt az országos bajnokságokon, ahol 12 aranyérmet szerzett.

Visszavonulása után sem szakadt el a sportágtól. Előbb a Magyar Vívó Szövetség szakfelügyelője volt, majd nyugdíjba meneteléig a BVSC szakosztályvezetőjeként tevékenykedett.

„Laci mindig, mindenben a társam volt, mindenben segített nekem” – emlékezett meg róla Kamuti Jenő, a Magyar Vívó Szövetség honlapjának. „Nagyon sokszor fordult elő pályafutásunk során, hogy háttérbe szorította magát azért, hogy nekem jobb legyen. Csodálatos testvérem volt. Az életet kissé másként szemlélte, mint én. Talán kevésbé volt diplomatikus, számára inkább fehérek vagy feketék voltak a dolgok. Ugyanakkor nála becsületesebb embert nem ismertem” – mondta róla bátyja.

Kamuti László a BVSC-Zugló Örökös Tagja volt.

Nyugodjék békében!

 

Fotó: MTI

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz