Menü

Érmek az utolsó kvalifikációs versenyről

2019. November 18
1283
Érmek az utolsó kvalifikációs versenyről

A hétvégén rendezték a Ljubljana Opent, amely a magyar karatésok számára a jövő évi hazai korosztályos Európa-bajnokság kvalifikációjának utolsó állomása volt. Három sportolónk  még reménykedhet a részvételben.

Szlovéniába utaztak a hétvégén utánpótlás sportolóink, a karate Ljubljana Openre. Érdekesség, hogy a nemzetközi versenyen elsősorban a magyar riválisokkal kellett a mieinknek megküzdeni, hiszen ez volt az utolsó lehetőség, hogy pontokat gyűjtsenek a jövő évi budapesti korosztályos Európa-bajnokságra történő kvalifikáció során.

Az U21-es korosztályban Kapdebo Botond (-75 kg) és Jovicic Jazmin (+68 kg) is ezüstérmes lett. Előbbi ráadásul magyar riválisától kapott ki a fináléban, így mindketten lemaradnak a hazai kontinensviadalról.

A kadet mezőnyben Ádám Alexandra a házigazdák egyik versenyzőjétől szenvedett vereséget a döntőben. Ez a szlovén lány győzte le korábban másik sportolónkat is a kadet +54 kg-os súlycsoportban. Papp Réka a vigaszágon viszont egészen a bronzéremig menetelt. Mindkét lányra szombaton egy döntő mérkőzés vár másik két hazai vetélytársukkal a hazai Eb-ért.

Hasonló cipőben jár a junior-világbajnokságon egy súlycsoporttal lentebb 5. helyen záró tehetségünk, Béres Botond is, aki ugyancsak bronzérmet nyert korosztályának -68 kg-os súlycsoportjában, így ő is készülhet a hazai, döntő mérkőzésre.

Gratulálunk összes sportolónknak és sok sikert kívánunk Alexandrának, Rékának és Botondnak szombaton!

 

Ljubljana Open, eredmények:

Kadet

+54 kg: Ádám Alexandra – ezüstérem

+54 kg: Papp Rékas – bronzérem

Junior

-68 kg: Béres Botond – bronzérem

U21

-75 kg: Kapdebo Botond – ezüstérem

+68 kg: Jovicic Jazmin – ezüstérem

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz