Értékes helyezések Horvátországból

Értékes helyezések Horvátországból

Karate utánpótlásunk 6 fővel vett részt a háromnapos CRO Openen Rijekában, ahol több mint 2000 induló és 30 ország versenyzett. A BVSC-Zugló fiataljai egy 5. és egy 7. hellyel zárták a nemzetközi viadalt.

Sportolóink komoly, 40-50 fős mezőnyben próbálhatták ki magukat a horvátországi CRO Openen. Péntek délután a kadet (14-15 éves) korosztály versenyzett. Első ízben Benke Beni lépett tatamira (-52 kg). Ifjú tehetségünk kiválóan helyt állt bár ez a győzelemre nem volt elég. Beninek még bele kell erősödnie ebbe a korosztályba.

Másik kadet versenyzőnk, Papp Réka kimagasló teljesítményt nyújtott. Zsinórban négy meccset nyert meg, majd a döntőbe jutásért egy horvát lány állította meg 3-2-es bírói ítélettel. Ezt követően a bronzéremért ismét egy horvát lány győzte le Rékát, így versenyzőnk az előkelő 5. helyen végzett a kadet +54 kilogrammos súlycsoportban.

A szombati napot Béres Botond junior (16-17 évesek) -61 kilós sportolónk kezdte. Botond egyértelmű győzelmet aratott az olasz, a horvát és a kambodzsai ellenfelein, majd egy szerb versenyző állította meg. Sportolónk így nem küzdhetett a bronzért, de ez a teljesítmény pozitív előjel, a világbajnokságra való felkészülésében.

A junior -53-as mezőnyben Kelemen Kinga és Szodorai Bianka lépett tatamira. Kingát meglepte az olasz ellenfelének küzdő stílusa, így ő nem tudta megmutatni igazi tudását. Bianka viszont egy jó taktikával bravúrosan kezdett, és legyőzte szerb ellenfelét, majd az észak-macedón lányt is megverte. Ez után kategóriája egyik legügyesebb versenyzőjével került össze, ahol 0-0 után 3-2-es bírói döntéssel maradt alul. A harmadik helyért való küzdelemben végül a 7. helyen végzett.

A napot Szalai Zsuzsanna zárta, aki az U21-es, -61 kilogrammos súlycsoportban volt érdekelt. Zsuzsi az első körben könnyedén megverte német ellenfelét, majd a későbbi döntős szerb versenyzővel szemben alul maradt. A bronzért zajló mérkőzésen szoros küzdelemben, de végül a szlovén győzedelmeskedett.

Csapatunk így tíz nyert mérkőzéssel, egy 5. és egy 7. helyezéssel tért haza a nemzetközi versenyről.

Gratulálunk sportolóinknak!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay