Menü

Ez történt júliusban

2020. December 26
218
Ez történt júliusban

Egyre több szakosztályunk versenyzett újból júliusban és már szép sikereknek is örülhettünk. Továbbá a hónap végén az egyesület küldöttgyűlése elfogadta a klub új logóját és a felújított székházat is átadtuk.

Bár nagyon bíztunk benne, hogy két para asztaliteniszezőnk is ott lesz Tokióban, de meg kellett várni a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség legfrissebb ranglistáját. Júliusban hivatalossá vált, hogy Csonka András és Pálos Péter is készülhet a paralimpiára!

A labdarúgók után a kézilabdázók is visszatérhettek a Nemzeti Bajnokságokba, ráadásul több mint 40 év után! Női csapatunk ugyanis megkapta az indulási engedélyt az NB II-re, továbbá utánpótlásunk is szintet lépett.

Július 23-a izgalmas nap volt klubunk életében. Az egyesület küldöttgyűlése ezúttal öt évre választotta meg az elnökséget és elfogadta a klub új logóját. Továbbá a felújított székházat is átadta Szatmáry Kristóf, a média képviselőinek jelenlétében.

Hosszú szünet után rendeztek versenyt az úszók számára. A Széchy Tamás Uszoda megtelt élettel a Négy Nemzet Úszóversenyen, ahol Burián Katalin két számban is győzött, de Németh Nándor is többször dobogóra állhatott.

Férfi vízilabdázóink újból tétmérkőzéseken szállhattak vízbe a Magyar Kupa kaposvári, 1. fordulójában. A BVSC így csoportmásodikként került a következő körbe.

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz