Menü

Férfi vízilabdázóink karácsonyi ajándéka

2019. December 19
1443
Férfi vízilabdázóink karácsonyi ajándéka

A Gyengénlátók Általános Iskolájának karácsonyi ünnepségén vett részt klubunk elnöke, Szatmáry Kristóf, valamint férfi vízilabda együttesünk. Ha pedig ott voltak, nem mentek üres kézzel, amivel nagy örömet okoztak a gyermekeknek.

A karácsony tulajdonképpen már el is kezdődött férfi vízilabdázóink számára, akik egy megható ünnepségen vehettek részt a Gyengénlátók Általános Iskolájában. Az intézmény növendékei és tanárai szép karácsonyi műsorral ajándékozták meg a látogatókat, majd az előadás végén a gyermekek is ajándékot kaptak. Elsőként Szatmáry Kristóf, klubunk elnöke köszönte meg a szép ünnepséget, majd átadta, a jövőben az iskola játszóterét ékesítő új trambulint, amit a gyermekek kitörő örömkiáltással fogadtak.

„Családapaként tudom, hogy mennyi örömmel járnak a gyerekek, de azt is, hogy néha sok munkával is. Ezért köszönöm minden tanárnak a kitartó munkáját” – mondta Szatmáry Kristóf.

Ezt követően Szűcs Levente, a férfi vízilabda együttes vezetőedzője adta át a csapat által felajánlott úszósapkákat és úszószemüvegeket. Ezeknek elmondásuk szerint nagyon örülnek az intézmény úszói, akik az iskola legsikeresebb sportolói. Czigány Károly játékosunk pedig a csapat által dedikált labdát ajándékozta a gyerekeknek.

„Régen én is részt vettem a diákszínjátszó csapatban és hasonló történetet adtunk elő, mint itt a gyerekek. Ezért különösen is megérintett ez az előadás. Mivel nekem is van egy gyermekem, valamint hamarosan születni fog a második is, így tudom, hogy milyen sokat jelent nekik egy ajándék” – árulta el Szűcs Levente, aki meginvitálta az egész iskolát egyik bajnoki meccsükre.

Valószínűleg a csapat szépszámú szurkolótábort szerzett magának ezzel a jótékonysági akcióval, a gyerekek mindenesetre csillogó szemekkel nézték játékosainkat, akik ezt követően segítettek az intézmény további támogatóinak is az ajándékok kiosztásában.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz