Menü

Férfias küzdelem

2017. Július 20
235
Férfias küzdelem

A csoportelsőség volt a tétje a szerdai magyar – olasz pólórangadónak, mert a nyertes csapat egyből a negyeddöntőben érezhette magát.

Ennek megfelelően várták és kezdték a találkozót a csapatok, és ez a férfias kezdés a meccs végéig kitartott. Eleinte az olaszok vezettek, majd Märcz Tamás együttese vette át az irányítást, hogy aztán a harmadik negyed második felében egy kisebb hullámvölgynek köszönhetően a hajrához kétgólos olasz előnnyel érkezzenek a csapatok. Szerencsére volt még annyi erő a válogatottunkban, hogy a meccs végén egyenlíteni tudjon, sőt még a győzelemre is megmaradt az esélye, ám, végül a találkozó 9-9-es döntetlennel zárult. A csoportelsőségről majd az utolsó (pénteki) forduló fog dönteni, amikor is mi a franciák, az olaszok pedig az ausztrálok ellen játszanak.

Egyetlen válogatott játékosunk, Török Béla az olaszok ellen nem lőtt gólt, hanem inkább a védekezésből vette ki a részét. A kemény küzdelemre jellemző, hogy Béla nem sokkal a vége előtt kipontozódott, de úgy szállhatott ki a medencéből, hogy ’a mór megtette a kötelességét, a mór mehet.”

Fotó: Török Béla

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz