Menü

Harmadik meccsre hajtunk

2019. Május 14
154
Harmadik meccsre hajtunk

 

Győzelmi kényszer alatt fogadjuk május 17-én a miskolci vízilabdacsapatot az OB I-es férfi vízilabda-bajnokság ötödik helyért rendezett helyosztóján. A két nyert mérkőzésig tartó csata első felvonását ugyanis az elmúlt hétvégén öt góllal elveszítettük. Az az eredmény azonban nem tükrözte a valóságot, csapatunk három negyeden keresztül abszolút partiban volt az ellenfelével, a házigazda miskolciak csak az utolsó negyedben tudtak bennünket megtörni. Szűcs Levente csapata ráadásul kapaszkodhat női együttesünk feltámadásába is. Petrovics Mátyás alakulata ugyanis egy rendkívül kemény és kiélezett bajnoki elődöntőt követően szintén „bealudt” a Fradi elleni helyosztó első meccsén, ám innen is sikerült talpra állniuk és bronzérmet nyerniük a lányoknak. Szűcs Levente fiai is egy kőkemény Honvéd elleni párharcon vannak túl, amely csata biztos, hogy benne maradt a fejekben és a karokban. Ez pedig könnyen közrejátszhatott abban is, hogy a pihentebb Miskolc jobban bírta az első találkozó hajráját. Május 17-ig viszont van idő kipihenni az előző meccseket, így remélhetőleg már egy százszázalékos állapotban levő csapatnak szurkolhatunk majd az uszodánkban, amely képes lesz hárommeccsesre nyújtani az ötödik helyért zajló párharcot. Hajrá BVSC!


kép: Miskolci Vízilabda Club

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz