Menü

Hármas siker

2017. Május 08
221
Hármas siker

Egyesületünk lassan „kisajátítja magának” a fiú korosztályos asztaliteniszversenyeket.

Versenyzőink a serdülő egyéni és páros országos bajnokságon elért sikerek után (mindkét számot BVSC-s nyerte) vegyespárosban még az eddigieknél is jobb eredményeket produkáltak. A serdülőknél ugyanis három versenyzőnk is felállhatott a dobogóra, mely – lévén nálunk nincs női asztalitenisz – azt jelentette, hogy az első három helyen BVSC-s fiú játékos végzett. Az országos bajnoki címet András Csaba nyerte (a statisztikás Dari Helga Adéllal), a második helyen Both Olivér végzett (a statisztikás Menkő Veronikával), míg a harmadik Krebs Bálint lett (a szekszárdi Szilasi Flórával). Ezzel azonban nem volt vége a sikersorozatnak. András Csaba és Both Olivér ugyanis az ifjúsági vegyespárosok versenyében is elindultak, s ha már lendületben voltak, akkor meg sem álltak a dobogóig. Csaba (a statisztikás Harasztovics Fannival) az idősebbek között is megnyerte a versenyt, Olivér pedig (továbbra is Menkő Veronikával) harmadik lett.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz