Menü

Három díjazottunk

2018. Június 29
369
Három díjazottunk

Nyolcvannégy fiatal sportolót - köztük klubunk három fiatal sportolóját, Pusztai Lizát, András Csabát és Andrásfi Tibort - támogatja idén összesen több mint 30 millió forint értékben a MOL Új Európa Alapítványa. Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója az ünnepélyes eredményhirdetésen kiemelte: az olajipari cég alapítványa 2006 óta több mint kétezer sportoló fejlődéséhez járult már hozzá, összességében 400 millió forintot meghaladó mértékben. A támogatás korábban átlagosan évi 250 ezer forint volt, idén azonban ezt az összeget 360 ezerre növelték.

A programban azokat az ifjú sportolókat támogatják, akik a hazai vagy nemzetközi versenyeken már bizonyították tehetségüket, de tovább lépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. Elsősorban eszközvásárláshoz vagy utazási költségekhez igényelhettek hozzájárulást a tehetségek. Összesen közel 600 pályázat érkezett be, a szakmai zsűri közülük választotta ki a díjazott 84 sportolót. A támogatásról szóló okleveleket Apáti-Tóth Kata, valamint az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, továbbá Lubics Szilvia ultramaratonista és Herczig Norbert négyszeres abszolút magyar bajnok raliversenyző adták át. 

Fotó: MOB


Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz