Menü

Honvédra várva

2019. Április 29
643
Honvédra várva

Az idei OB I-es férfi vízilabda-bajnokság felsőházában nemcsak az érmes helyekért, hanem a még kupaindulást jelentő ötödik pozícióért is régen látott nagy harc zajlik. Ez utóbbi helyért négy csapat, a mieink mellett a Miskolc, a Honvéd és a Debrecen vív ádáz küzdelmet. A középszakasz zárómérkőzésén a Honvéd a Debrecent, mi pedig a Miskolcot fogadtuk. A két találkozó majdnem hasonló koreográfia szerint alakult. Ám, míg a Honvéd nagy nehezen egy góllal (11-10-re) behúzta a meccsét, addig nekünk, bár már két góllal is vezettünk, a mérkőzés végén még az egyenlítésért is küzdenünk kellett. Pásztor Matyi utolsó pillanatban lőtt találatával pedig eldőlt, hogy a középszakaszt a Miskolc zárta az ötödik helyen megelőzve a Honvédot, a mieinket és a Debrecent. Ez pedig azt jelenti, hogy a rájátszásban a Honvéddal fogunk meccselni. A hét pontig tartó küzdelem 2-2-ről indul, és szinte biztos, hogy nagy csatát követően dől csak el. Reméljük, a mi a javunkra!

Kép: Miskolci Vízilabda Club facebook

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz