Menü

Hosszú Katinka nyomában

2017. Március 06
194
Hosszú Katinka nyomában

Ahogy Hosszú Katinkának sem jött össze a négy arany a riói olimpián – utolsó versenyszámában, a 200 méteres hátúszásban alig néhány századdal kapott ki az amerikai Maya DiRado-tól -, úgy maradt le egy hajszállal (egyetlen tussal) a negyedik kadet Európa-bajnoki címről a korosztály királynője, Pusztai Liza.

Versenyzőnk, miután toronymagasan megnyerte az egyéni versenyt, a csapatnak is húzóembere volt. Liza klubtársával, Nagy Valenitával, illetve Marton Dórával és Koós Grétával előbb az olaszokat, majd a németeket, a döntőbe jutásért pedig az oroszverő spanyolokat iskolázta le, hogy aztán a franciákkal mérkőzhessen meg az aranyéremért. A döntőben aztán, hol döcögött, hol meg villogott a magyar kard, ennek eredményeképpen hol hátrányban voltunk, hol meg előnyben. Az utolsó váltásnál sajnos éppen az előbbi eset állt fenn (37-40), ám Liza huszárosan hajrázott, és kétszer is sikerült egyenlítenie. Másodszor éppen 44-44-nél, innentől kezdve tehát a „hirtelen halál” döntött, amely ezúttal a franciáknak kedvezett. Lizáék tehát ezúttal ezüstérmesek lettek, mi pedig azt kívánjuk a versenyzőnknek, hogy maradjon továbbra is a Hosszú Katinka nevével fémjelzett sikeres úton!

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz