Idegenbeli sikerek a felnőtteknél

Idegenbeli sikerek a felnőtteknél

Felnőtt női és férfi kézilabda együttesünk is idegenben nyert a Budapest bajnokság hétvégi fordulójában. Utóbbi siker azért is számít kiemelkedőnek, mert a fiúk bő két órával előtte kezdték ifi meccsüket.

Egy győzelem és egy vereség férfi kézilabdázóink mérlege. Ez így önmagában talán nem lenne nagy dolog, ahogy viszont elérték a fiúk ezeket az eredményeket, az már annál inkább. Szombaton délben ugyanis a forduló előtt velünk azonos pontszámmal álló Mezőkövesdet fogadták fiataljaink hazai pályán az ifi bajnokságban. A félidőben még döntetlenre álltak a felek (16-16), a hajrá viszont a vendégeknek sikerült jobban, akik 32-28-ra nyertek.

Sok idő nem volt búslakodni, hiszen a felnőtt bajnokságban is ugyanez a társaság lépett pályára idegenben 14:15-től, tehát bő két órával (!) az első meccs kezdete után. Ráadásul az a Ferencvárosi VSK volt a vendéglátó, amely egy héttel korábban nagy riválisunkat, a Budapest Heroes-t legyőzte otthon. Ezúttal viszont csak az első negyed óra végéig volt szoros a találkozó. Balog Beáta tanítványai a dupla terhelés ellenére, szépen elléptek ellenfelüktől és a félidőben már 16-12 volt a javunkra. Ez a különbség a folytatásban tovább nőtt, így a 16 gólig jutó Kopcsik Patrik vezérletével 31-23-ra a BVSC nyert, ami azt jelenti, hogy csapatunk továbbra is vezeti a bajnokságot.

Férfi Ifjúsági II. osztály, Kelet:

BVSC-Zugló–Mezőkövesdi KC 28-32

Férfi felnőtt Budapest II. osztály:

Ferencvárosi VSK–BVSC-Zugló 23-31

BVSC: Nguyen, Szemerédi, Varga (kapusok) – Bundik 2, Cattaneo, Doleschall 4, Kopcsik 16 (5), Mundweil 1, Nemes 1, Rajna-Rimek, Szabó 2, Szakács 2, Szalai, Vágner 1, Varnyú 2

 

Mindkét ifi leány együttesünk hazai pályán szerepelt ezen a héten. Második számú csapatunk a forduló előtt vele azonos ponttal álló Domonyt fogadta. A félidőben kettővel vezettek a vendégek (12-14) és sajnos ez a különbség a végéig is kitartott, így 25-23-as vereséggel zárult számunkra a találkozó. A bajnoki címért harcoló másik gárdánk nem kegyelmezett riválisának és már 23-10 volt a szünetben a javukra a Főnix ellen. A vége magabiztos, 41-26-os siker lett.

Női Ifjúsági III. osztály, B-csoport:

BVSC-Zugló II.–Domony KSE 23-25

BVSC-Zugló I.–Főnix ISE 41-26

 

Felnőtt női kézilabdázóink nyerni érkeztek a Budapest Wolves otthonába és ezt már a találkozó elején jelezték a lányok, hiszen az első 10 percben gólt sem kaptak. Ez a jó forma pedig a folytatásban is kitartott. A félidőben 15-8 volt az eredmény, de a 37. percben már 11 gól volt a két csapat között. Bár ezen kicsit kozmetikázni tudtak a vendéglátók, a 30-21-es győzelem viszont azt jelenti, hogy tapad együttesünk továbbra is a listavezető Ferencvárosra.

Női felnőtt Budapest I. osztály:

Budapest Wolves–BVSC-Zugló 21-30

BVSC: Győrffy, Márity (kapusok) – Bajzáth 2, Benedek 2 (1), Bottlik 2, Forgács 6 (2), Kacskovics 2, Komár 5 (1), Lengyel 4, Matkovics, Ormos 4, Széll-Kovács 1, Wágner 2

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay