Menü

Ideiglenesen kerékpárra cserélte a korcsolyát – interjú Jászapáti Petrával

2020. Szeptember 16
1184
Ideiglenesen kerékpárra cserélte a korcsolyát – interjú Jászapáti Petrával

Olimpián egyéniben hatodik, a váltóval pedig negyedik helyezett. Szakágában ő az első női magyar versenyző, aki Világkupán győzni tudott. A rövid pályás gyorskorcsolyázó a hétvégén sportágat vált, és két keréken indul klubunk színeiben a pálya ob-n.

 

Akik követik a sportéletet, ők jól tudják, hogy milyen szép sikereket értél már el a jégen. A hétvégén viszont rövid pályás gyorskorcsolyázóként, a kerékpáros pálya országos bajnokságon indulsz. Hogy jött az ötlet, hogy ideiglenesen sportágat váltsál?

Ez lesz az első pálya ob-m, tulajdonképpen bő három hete vagyok folyamatosan pályán, előtte talán kétszer vagy háromszor ültem ilyen biciklin, de nagyon tetszik a gyorsaság, meg az egész sportág. Az ötlet pedig, hogy kipróbáljam magamat onnan jött, hogy amikor a Margitszigeten a korisokkal kerékpáron edzettünk, volt egy balesetünk. Ezt követően úgy döntöttek az edzők, hogy válasszunk inkább biztonságosabb terepet. Mivel Ibit (Pataki Ibolya, kerékpáros szakosztályvezetőnk – a szerk.) korábbról ismerik a korisok – ugyanis ő is gyorskorcsolyázott –, így jött ez a lehetőség.

 

Igaz még nem korival versenyzel, de legalább már versenyen indulhatsz. Mennyire hiányzott ez az adrenalin?

Most volt fél éve, hogy nem versenyzek, ami azért nehéz. Bár nekünk nagyjából így telik az évnek ez a szakasza, de ilyenkor már tudni szoktuk, hogy mikor lesznek megmérettetéseink. Novemberben lenne két világkupánk, amit eltöröltek. Bár a kerékpár nem ugyanaz a sportág, de örülök ennek a lehetőségnek, mert az adrenalin és az izgulás jönni fog, úgyhogy biztos jó lesz.

 

Olyan szempontból hasonlít egymáshoz a két sportág, hogy körbe kell menni egy pályán. Van-e valamilyen elvárás magaddal szemben újoncként?

Nincs semmi ilyen bennem. Nem ez az én sportágam, akik viszont itt elindulnak, ők ezt több éve űzik. Ez kicsit olyan, mintha egy biciklis átjönne a jégre. Elvárásaim nincsenek, szeretném élvezni a versenyt. Meg esetleg gyakorolni az olyan mentális felkészülést, amelyet aztán a jégre is át tudok ültetni később vagy éppen a jégről ide.

 

 

Mennyiben másabb a kerékpáros edzés a korishoz képest?

Vannak olyan elemek, amelyek itt is nagyon megterhelőek. A különbség talán az, hogy itt azért több időt versenyzünk. A jégen mondjuk másfél percet megyünk, pályán pedig mondjuk négy percet. Nagyon sokat segít a bicikli a kardiomnak a szinten tartásában és erősítésében is.

 

Azért jégen is folyamatosan készültök a válogatottal. Ott milyen fázisban járnak jelenleg az edzések?

Még mindig alapozunk és szerintem ez most ki is lesz tolva a versenyek elhalasztása miatt. Ugyanúgy jégen vagyunk és folytatódnak az edzéseinkben a ciklusok. A decemberi világkupáról még nem döntöttek, leghamarabb ugyanis ott versenyezhetünk.

 

Van erre remény?

Én mindenképp reménykedek, mert örülnék neki, ha lenne verseny. Ugyanis ha januárig nem lesz semmi, az nagyon kemény lenne, mivel 11 hónap telik el megmérettetés nélkül. Ebben az esetben biztos, hogy olyan lesz az első verseny, mint az Éhezők viadala. Úgyhogy reménykedek benne, hogy decemberben megtartják a két ázsiai világkupát.

 

 

Fotók: Szilágyi Lili

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz