„Igyekszünk értéket közvetíteni nekik” – interjú Gyárfás Róberttel

„Igyekszünk értéket közvetíteni nekik” – interjú Gyárfás Róberttel

A legkisebb labdarúgók bemutatása után az U10-es és U11-es csapat vezetőedzőjét, Gyárfás Róbertet kérdeztük az irányítása alá tartozó együttesekről. Fontosnak tartják, hogy lelkes focistákat és értékes embereket neveljenek.

 

Mióta dolgozol edzőként?

Hat éve kezdtem el a BVSC-ben. Két gyermekem van és miután rájöttem, hogy milyen jó gyerekekkel foglalkozni, elkezdtem tanulni ezt a szakmát. Még az elején járok, nap, mint nap tanulok, de nagyon igyekszem!

 

Melyik korosztályokkal foglalkozol a klubnál?

Jelenleg az U10-es és U11-es csapat tartozik közvetlenül hozzám. Remek a közösség, igyekszem sokat tenni értük, hogy nagyon ügyes, lelkes focisták legyenek – maradjanak –, illetve igyekszünk értéket közvetíteni nekik, hogy értékes emberek váljanak belőlük.

 

Mik a céljaid a csapatokkal?

Szeretném a lehető legtöbb anyagot megtanítani nekik, amit a korosztályos képzés megkíván, de ugyanakkor vigyázunk, hogy a kedvüket, lelkesedésüket, motivációjukat mindenkor fenn tudjuk tartani. A szakmai részek mellett kiemelten fontos a mozgástanulás (koordináció) és a figyelemirányítás (kognitív) is.

 

 

Hogy zajlanak a jelenlegi körülmények között az edzések?

Teljes mértékben egyénileg és virtuálisan. Ezeknél a korosztályoknál az aktív erősítés nincs benne a képzési anyagban, a gyakorlatok nagy része labdával történik. Minimális technikai anyag áll rendelkezésre a nappali közepén. Videókat kaptak az első héten. A második héten pedig BVSC-s kvízt játszottunk. Mindkettőt szeretnénk folytatni a továbbiakban is.

 

Milyen edzéstippet ajánlanál, amit a négy fal között is könnyen meg lehet csinálni?

Technikai feladatokat különböző méretű és állagú labdával végezve. Továbbá egyensúlyi, koordinációs feladatokat, közösen a családdal.

 

Mivel töltöd az edzéseken kívül a szabadidődet?

Dolgozom, ugyanis van egy „normál”, 8 órás munkám , a „home office”-ban most inkább 9-10 óra. Ha nem a billentyűzetet nyomkodom, próbálok a családdal lenni vagy filmet nézni, ugyanis nagy Marvel rajongók vagyunk. De el is szoktunk menni futni vagy kerékpározni a környéken.

 

Vigyázzunk egymásra! Hajrá BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay