Menü

Isten veled, Béla bácsi!

2016. December 08
215
Isten veled, Béla bácsi!

Szomorúan adjuk hírül, hogy klubunk egykori szeretett elnöke, Szemők Béla bácsi temetése december 9-én, pénteken 17:30-kor lesz az Avilai nagy Szent Teréz Plébániatemplom altemplomában kialakított urnatemetőben (1065 Budapest, Pethő Sándor utca 2.).

Szemők Béla 1985-93 között volt a BVSC elnöke. Abban az időszakban, amikor a klubunk nagyon nehéz időszakon ment keresztül. A rendszerváltás előtt ugyanis a Magyar Államvasutak mellett az állam és a Vasutas Szakszervezet közösen támogatták az egyesületet, majd ez utóbbi kettő szép lassan kiszállt a működtetésből, amely az egyre nagyobb anyagi gondokkal küzdő MÁV-ra maradt. De a vállalat sem tudta már sokáig a sportot finanszírozni, amely helyzet az egyesület létét is veszélyeztette. Hogy klubunk képes volt átvészelni ezt az időszakot, nagyban köszönhető Béla bácsinak is, aki a MÁV általános vezérigazgató-helyetteseként szívügyének tekintette a BVSC-t. Szemők Béla az elmúlt két évtizedben is gyakori vendége volt egyesületünknek. Szinte valamennyi jelentős eseményünkön ott volt. 2009-ben a BVSC Örökös Tagja címet is átvette. Halála mindenkit lesújtott a Szőnyi úton.

Szemők Bélával utoljára októberben, a Zuglói Civil Házban rendezett kiállításunk megnyitó ünnepségén találkozhattunk, amikor is sportvezetői munkájáért a Zuglói Cserepes Kulturális Nonprofit Kft által alapított Lantos Mihály Életműdíjat vehette át.

Emléked örökké őrizzük!

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz