Jól sikerült bemutatkozás

Jól sikerült bemutatkozás

Győzelemmel debütált az NB II-ben felnőtt női röplabdacsapatunk! A lányok az első fordulóban a Hercules SE vendégeként diadalmaskodtak 3-0-ra. Szombaton pedig először láthatjuk hazai pályán fiatal együttesünket.

Október közepéig kellett várni arra, hogy NB II-es röplabdázóink számára is elkezdődjön a bajnokság. Daróczi Gergely vezetőedző a szezon előtti interjúban elárulta, hogy újoncként tanulóév vár rájuk, de azért szeretnének meglepetést okozni.

A Hercules SE elleni találkozót, talán az újdonság miatt is kissé idegesen kezdett a társaság és az ellenfél csapatunk hibáiból, bizonytalankodásaiból tudta tartani a lépést. Aztán a szett közepén sikerült jelentős előnyre szert tenni. Ebben a periódusban az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, és bár a végén megtorpantunk egy picit, így a hazaiak még a vezetést is megszerezték, de gyorsan rendeztük a sorokat és megnyertük a játszmát (25:22).

A folytatásban sajnos az elején beragadtunk, de 8:8-nál utolértük a Herculest és gyakorlatilag innentől kezdve végig egy-két ponttal vezetve hoztuk ezt a felvonást is (25:21).

Az utolsó szett változatos játékot hozott, majd mikor magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést már nem volt kérdés és olyan előnyt sikerült kiharcolni, amely eldöntötte a meccset (25:21). A nyitásfogadásunk végig stabilan működött ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nehéz periódusokat átvészeljük és időben tudjunk reagálni az ellenfelünk megmozdulásaira.

Az út elején vagyunk még, de a kezdés mindenképpen bíztató volt minden tekintetben.

Folytatás szombaton már hazai pályán, a Miskolc ellen! Szurkoljunk minél többen a Szőnyi úton 17 órától!

Hajrá BVSC!

 

Női röplabda NB II, Kelet, B-csoport:

Hercules SE–BVSC-Zugló 0-3 (22:25, 21:25, 21:25)

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay