Menü

Két érem Lengyelországból

2019. Május 24
603
Két érem Lengyelországból

 

 

Legjobb fiatal asztaliteniszezőink, András Csaba és Both Olivér a lengyelországi nemzetközi ifjúsági bajnokságon szerepeltek. És nemcsak szerepeltek, hanem remekeltek is. Csaba ugyanis az egyéni versenyben a döntőbe jutott, végül ezüstérmes lett, párosban pedig Olivérrel a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A versenyt a Balti-tenger partján levő Wladyslawowo-ban rendezték, ahol nagyon sok nemzet képviseltette magát. A szezon eddigi legerősebb ifjúsági versenyén az egyéni küzdelmekben Csaba és Olivér is kvalifikálta magát a 32-es főtáblára, ahol viszont már csak Csabi tudott mérkőzést nyerni. Olivér a 16 közé jutásért nagy csatában 3-2-ről 3-4-re kikapott szlovák riválisától. Csaba azonban magabiztosan menetelt, előbb egy orosz játékost, majd egy ukránt vert egyaránt 4-1-re, a nyolc között pedig egy francia ellenfél ellen nyert 4-2-re. A döntőért nagy meccset kellett játszania az egyik legjobb lengyel ellen. Azt a mérkőzést végül 4-3-ra Csaba nyerte, aki a hosszú menetelés végére és döntőre alaposan elfáradt, így francia ellenfele 4-2-re megnyerte az aranycsatát. Csabi azonban így is nagyon büszke lehet az egyéni ezüstérmére.

Mint ahogyan büszke lehet a párosban szerzett bronzára is, melyet állandó társával, Both Olivérrel vívott ki. Csabi és Olivér előbb egy lengyel majd egy olasz kettőst vert magabiztosan, ám a döntőbe jutásért a hazaiak legerősebb párosa várt rájuk, akik a hazai közönség támogatását élvezve ezúttal jobbnak bizonyultak. Így a magyar kettős végül bronzérmes helyen fejezte be a versenyt.


 

Kép: MOATSZ

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz