Menü

Ketten a vébékeretben

2017. Május 08
221
Ketten a vébékeretben

Bíró Attila a női vízilabdaválogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 18 játékost, akikkel május 15-én, a szlovákiai Somorján megkezdi a felkészülést a nyári vizes világbajnokságra.

A 18 játékos azonban még nem biztos csapattag, a vébére ugyanis csak 13 fő lesz nevezhető. A szövetségi kapitány a felkészülés során, illetve a felkészülési mérkőzéseken mutatott teljesítmény alapján választja majd ki a budapesti vébén szereplő két kapust és 11 mezőnyjátékost.

A 18 fős keretben két játékosunk – a kapus Bolonyai Flóra és a rutinos védőnk, Takács Orsolya – is helyet kapott. Rajtuk kívül még a saját játékosunknak tekinthetjük az amerikai Berkeley Egyetem színeiben meghívót kapó Illés Annát is, aki csak a tanulmányai miatt függesztette fel BVSC-s tagságát.

A szövetségi kapitány a nagyválogatott mellett a nyári tajvani Universiade-ra készülő csapat keretét is kijelölte. Ez utóbbi gárdában kapnak majd helyet azok a játékosok is, akik nagyválogatott utolsó keretszűkítésén kiesnek. A jelenlegi szűkebb keretbe két játékosunk – Leimeter Dóra és Máté Zsuzsanna – is bekerült.

Fotó: MTI, Kovács Anikó

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz