Ketten is legjobbak lettek

Ketten is legjobbak lettek

Az év végéhez közeledve a legtöbb sportág szövetsége már megnevezte azokat a női és férfi sportolókat, akik az idei évben a legjobbak voltak. Nagy örömünkre két sportágban is klubunk versenyzőjére esett a választás. Az egyik „év sportolója” a pályakerékpáros Lovassy Krisztián lett, aki jelenleg még sérüléseiből lábadozik (októberben két versenyen is bukott, és komoly sérüléseket szerzett), ám év közben számos versenyen kimagaslóan teljesített. Krisztián eltökélt szándéka, hogy kijusson a tokiói olimpiára, ezért ebben az évben rengeteget dolgozott.

A másik győztesünk, a kardvívó Pusztai Liza lett, aki annak ellenére lett a sportág legjobbja, hogy női kardvívásban egy másik magyar hölgy, Márton Anna vezeti a világranglistát, illetve, hogy a riói olimpián aranyérmes Szász-Kovács Emese az év első felében több jó eredményt produkált. A döntéshozók szerint azonban az a fejlődés, amit Liza bemutatott, jelen esetben a fenti eredményeknél is előrébb való. Versenyzőnk itthon a korosztályaiban (kadet, junior) évek óta verhetetlennek számít, de a nemzetközi mezőnyben is rendre dobogón végez. Az októberi Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpián például két aranyérmet is nyert. Emellett standard tagja a felnőtt női kardválogatottnak, és a felnőttek között is több egyéni sikerrel – egy Európa-bajnoki bronz- és egy világkupa ezüstéremmel - büszkélkedhet. Klubunk nevében mindkét versenyzőnknek gratulálunk!

Fotó: Hunfencing és Bringa Sport 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay