Menü

Kézilabda visszatekintés – folyamatos építkezés

2020. Július 04
713
Kézilabda visszatekintés – folyamatos építkezés

Folytatjuk kézilabda szakosztályunk múltidézését. A kezdetek után következzen a második szezon, amelyben már tíz bajnokságban vagy sorozatban indult BVSC-s csapat, továbbá utánpótlásunk is folyamatosan bővült.

Az már hamar látszódott, hogy Zuglóban kiaknázatlan terep a kézilabda és igény is van erre a labdasportra. Ezt tapasztaltuk a BVSC-nél is, ahol folyamatosan növekedett a 2016-ban megalakult szakosztály létszáma. Sőt, az egyesület csapatai a második szezonban megkezdték szereplésüket a serdülő bajnokságok III. osztályában, míg női ifjúsági együttesünk a Pest megyei ifi bajnokságban szerepelt.

„Ebben az idényben már hat csapattal indultunk el. Már a lány és fiú serdülő együttesünk is szerepelt a bajnokságban, ráadásul annak ellenére, hogy fiatal szakosztály voltunk, mindkét nemnél erős középcsapat lett a BVSC. A fiatalabb utánpótlásbázis is folyamatosan bővült, így szépen növekedett a szakosztály létszáma” – emlékezett vissza a második szezonra Prukner-Tollingász Nóra szakosztályvezetőnk.

A 2017-2018-as idényben indított a BVSC először fiú serdülő csapatot. Abból az együttesből tízen is ott voltak az idei csonkaszezont a felnőtt Budapest II. osztályban élen záró gárdában. Többek között tehetséges játékosunk, Kopcsik Patrik vagy a Sebestyén-ikrek, Ákos és Barna is vezéregyéniségnek számítottak már abban a csapatban. A lányoknál már az ifik között is megkezdődött az építkezés, ahol szintén jelenlegi felnőtt együttesünk több tagja is nálunk játszott már.

Az előző részhez hasonlóan pedig következzen a második szezonból is egy videós visszatekintés:

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz