Menü

Ki nyer majd? Kérdezz, felelek élsportolóinkkal 4.!

2018. Április 27
238
Ki nyer majd? Kérdezz, felelek élsportolóinkkal 4.!

Aki válaszol: JAKAB JÁNOS

 A Versenykiírás ide kattintva olvasható>>>


Élsportolóink bemutatását ismét egy BVSC-s legendával folytatjuk. Jakab János a Szőnyi úti csarnokunkban lett nemzetközileg ismert és elismert asztaliteniszező, amely lehetőséget nemcsak az eredményességével hálált meg nekünk, hanem azzal is, hogy edzőként is klubunknál helyezkedett el.

32 évesen tényleg vége a sportkarrierednek?

- Nem a korom miatt, hanem a szervezetem miatt kellett ezt a döntést meghoznom. Közel tíz éve bajlódom komoly vállsérüléssel, ezt a testrészemet már kétszer is megműtötték, már pedig ezt a sportot váll nélkül bajos űzni. Lehet, hogy még néhány évig eljátszogathattam volna, de nem láttam értelmét a dolognak. Ráadásul új kihívást jelent az életemben, hogy a tapasztalataimat a jövő nemzedékének átadhassam. Emellett a csapatban még játszom.

Mindezt pedig nálunk teszed. Miért?

- Nagyon sokat köszönhetek a BVSC-nek, Herendi Ivánnak meg különösen sokat, ő ugyanis már pályafutásom elején, a korosztályos válogatottnál is egyengette a pályafutásomat. Úgy vélem, itt komoly szakmai munka folyik, melyhez örömmel adom a nevemet.

Ha már a pályafutásod elejét említetted, akkor kezdjük is azzal. Hogy lettél pingpongozó?

- Úgy, hogy megzsaroltam a szüleimet. Nyolcéves lehettem, amikor szokás szerint nyáron a Balatonmárián található családi üdülőnkben nyaraltunk, és én az egész nyarat végig pingpongoztam az unokatestvéreimmel. Akik közül néhányan már a Pénzügyőrben játszottak. Ők beszéltek rá, hogy én is próbálkozzam meg az asztalitenisszel. A szüleim azonban hallani sem akartak róla, én meg azt mondtam nekik, hogy akkor világgá megyek, és keresek magamnak olyan szülőket, akik engedik, hogy azt csinálhassam, amit szeretnék. Erre megenyhültek, én meg elkezdhettem a pingpongos karrieremet.

Miért ellenezték a szüleid az asztaliteniszt?

- Mert teremsport. Valószínűleg, ha kézilabdázni szerettem volna, azt is ellenezték volna. A Belvárosban, a VII. kerületben nőttem fel, és az volt nálunk a szokás, hogy mindennap kimentünk családostul a Margitszigetre. Öten vagyunk testvérek, plusz a szüleim, ami egy népes csapatot jelentett. A szigeten aztán futkorásztunk, fociztunk, ez utóbbit főleg az öcsémmel és apukámmal, illetve a nővéreimmel is néha, de ők hamar kinőttek a fociból.

Szóval leengedtek a Pénzügyőrbe, ahol hamar húzóember lettél.

- A Pénzügyőrnek akkoriban két terme volt, egy a Vörösmarty térnél, egy pincehelyiségben, egy pedig az Üllői úton. Az akkori nagyok itt edzettek. Mi meg a pincében kezdtünk. Az első edzőm dr. Müller György jogalkotó volt. Gyuri bácsi egy áldott lélek volt, aki bemelegítésképpen mindig fociztatott bennünket, és, aki mindnyájunknak gondját viselte. Többek között ő talált nekem magánedzőt is Matulai Csaba személyében. Mikor átkerültem a nagyterembe, már Dobotka Gyuri bácsi irányította az edzéseimet. Neki is nagyon sokat köszönhetek.

Az edzéseknek meg azt, hogy igazoltan hiányozhattál az iskolából.

- Ötödiktől abba az iskolába jártam (a békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumba), melyben édesapám angolt tanított. 13 éves koromban már heti egyszer igazoltan hiányozhattam délelőtt, mert annyi edzésem volt, aztán 15 évesen már heti kétszer, 16 évesen pedig heti háromszor. Ha jól tudom, én voltam a második, aki az élsport miatt ennyit hiányozhatott a gimiben. Ezt azért is hagyták nekem, mert a hiányzások ellenére sem szakadtam le, hanem tartottam lépést a többiekkel.

Mikor lett versenyző belőled?

- Másfél évet játszhattam, amikor már versenyen indultam. Az első országos bajnokságomon a csoportból a főtáblára jutottam, ahol szoros meccsen kikaptam egy akkori menőbb BVSC-s fiútól. Aztán tíz évesen már Herendi Iván bácsi engem is meghívott a korosztályos válogatottba. Még 11 éves voltam, amikor kivittek az U15-ös Európa-bajnokságra, mai klubtársammal, Molnár Krisztiánnal együtt, hogy szokjuk a nagy versenyek légkörét. Úgy látszik, Iván bácsi már akkor sejtett valamit.

Például azt, hogy egyszer Te is a klubunk játékosa leszel.

- A mi sportágunk nagyon partnerfüggő. Fontos, hogy mindig legyen lehetősége az embernek jobbakkal játszani, mert csak így tud fejlődni. Én is emiatt döntöttem a klubváltás mellett, és természetesen a BVSC-be szerettem volna jönni, ahol már a válogatott révén sok barátom volt. Igen ám, de akkoriban sok külföldi versenyt a klubok finanszíroztak a versenyzőiknek, így a Pénzügyőr is ezt tette velem, ám kötöttek egy olyan szerződést, hogy ha eligazolok, akkor vissza kell fizetnem a „kölcsönt”. A BVSC akkoriban nem tudta vállalni ezt a költséget, ezért Kriston Zsolt segítségével egy évre a MALÉV SC-hez kerültem. Nagyon jó egy év volt, mert a magyar élmezőny nagy része ott játszott akkoriban, így volt kitől tanulnom.

Na, de azért mégis csak bennünket választottál.

- Mint már mondtam, régi vágyam volt a BVSC. Kapóra jött, hogy a MALÉV fuzionált a Postással, így választási helyzetbe kerültem, én meg egyértelműen a Szőnyi utat választottam.

Pályafutásodnak több BVSC-s korszaka volt. De a legsikeresebb mindenképpen a 2003-2008 közötti, amikor is öt bajnoki címet nyertél a csapattal.

- 16 évesen, már kétszeres serdülő Európa-bajnokként kerültem a klubhoz, melynek színeiben rövid időn belül két ifjúsági Európa-bajnoki arany-, és egy ezüstérmet szereztem. BVSC-sként sikerült 2008-ban kvalifikálnom magamat a pekingi olimpiára is.

Ahol egy fantasztikus győzelem fűződik a nevedhez.

- Az olimpián a franciák kiválósága, az olimpiai bronzérmes Patrick Chila ellen játszottam, aki már 3-0-ra vezetett ellenem, onnan sikerült megfordítanom a meccset. Ennek a győzelemnek köszönhettem, hogy a következő évet már a francia rekordbajnok Levallois csapatában kezdtem.

Ha a Chila elleni meccsedet említettük, neked volt azért még néhány legendás meccsed.

- A BVSC-vel 2007/2008-ban a Bajnokok Ligájában játszottunk, és Európa legerősebb csapata, a Düsseldorf elleni hazai mérkőzésen már 2-0-ra vezettek a németek, a közönség egy része elindult hazafelé, de mi (Pázsy, Zwickl, Jakab) nem adtuk fel, hanem egyenlítettünk, majd 3-2-re megnyertük a találkozót. Ez után a siker után igazolt le engem a Düsseldorf, és a német klubbal két év alatt két-bajnoki címet és kupát, illetve egy BL-t és egy ETTU-kupát nyertem. De ugyancsak legendás mérkőzésem volt a tavalyi búcsúmeccsem az osztrák Stockerau-nál. A klub ugyanis sok évtizede nem nyert már bajnoki címet, és nagyon akarták a sikert. Az utolsó idegenlégiós szezonomban bejutottunk a döntőbe, ahol a nagyon erős Wels-szel kellett játszanunk. A mérkőzés 3-3-ra végződött, ezért a szabályok szerint úgynevezett szétlövés döntött. A két csapatvezető kijelölt egy-egy játékost, akik egy öt poénig tartó meccset játszottak. A Stockerau-nál rám esett a választás, a Wels-nél az egykori kínai világklasszisra, Wang Jin Jun-ra. A rapidmeccset 5-3-ra megnyertem, szerintem Chen máig nem érti mi történt, mindenesetre sikerült bajnoki címmel búcsúznom az osztrákoktól.

Melyik volt pályafutásod legsikeresebb időszaka?

- Ha az eredményeket nézzük, akkor a Düsseldorfnál eltöltött két év, én mégis inkább a 2006-os évet emelném ki. Abban az esztendőben sikerült U21-es Pro Tour-versenyt nyernem úgy, hogy ehhez öt koreait kellett megvernem, majd a sorozat malajziai döntőjében is nyertem, melyre a magyar pingpong történetében azóta sem volt példa.

Mit csinál az ember, ha befejezi a sportpályafutását? Megnősül.

- Az élet már csak ilyen, egyszer elvesz, egyszer meg ad. Én tavaly fejeztem be a válogatott versenyzői pályafutásomat, és valóban tavaly nősültem meg.

A párod is a sport világából való?

- Dehogy! Tanítónő Újpesten. Egy buliban ismerkedtünk meg. Pontosabban akkora buli volt, hogy személyesen nem is találkoztunk. Én azonban visszanéztem a képeket, amik ott készültek, és akkor szúrtam ki magamnak. Rögtön tudtam, hogy ő az, akire szükségem van. Kiderítettem róla, hogy tanít, és, hogy melyik iskolában dolgozik. Bejelentkeztem az egyik fogadóórájára, ahol bemutatkoztam neki. Ehhez nekem a válogatott edzéséről kellett hamarabb eljönnöm, de akkor semmi nem számított. Képzelheted, mennyire meglepődött! Azóta persze mindketten nagyon szeretjük ezt a történetet.

Mitől van az a heg a homlokodon?

- Az évek során rengeteg történetet találtam már ki rá. Mert sokan megkérdezték már ezt. A valóság az, hogy az egyik gyerekkori margitszigeti sétánk alkalmával túlságosan szeleburdi voltam, és egy betonvirágláda szélébe sikerült beleütnöm a fejemet. Akkor ez riasztóbb volt, mára már csak ez a heg maradt.

A pároddal is kijársz a szigetre?

- Nem, vagy csak ritkán. Ellenben szeretünk kirándulni, sokat megyünk a közeli hegyekbe.

Kedves, empatikus embernek tartanak, mindig ilyen voltál?

- Nem, gyerekként sok gond volt velem. Az iskolában mintagyerek voltam, de otthon mindenkit piszkáltam, legfőképpen a nővéreimet. Nem vagyok rá túl büszke. Aztán a Levallois-ban eltöltött egy év sok mindent megváltoztatott. Az volt pályafutásom mélypontja, sérülés, honvágy, kimerült állapot. Azóta nagymértékben megváltozott az életem.

Köszönhetően Pál Ferenc atyának is?

- Nagyban köszönhetően. Gyerekként vallásos családban nevelkedtem, így a hit mindig is fontos volt számomra. Ám, a sportolóból pappá és mentálhigiéniás szakemberré lett Pál Ferenc atya egészen új dimenziókat nyitott meg előttem. Gyakran hallgatom az előadásit, és követem a tanításait. Neki köszönhetően vált kiemelten fontossá számomra az önismeret kérdése. Azóta sok ilyen könyvet olvasok, és sok ilyen témájú filmet nézek meg.

Ajánlanál kedvenc filmet?

- Hát, fiatal edzőként a Bagger Vance legendáját mindenképpen, mert abban a filmben Will Smith akkor és olyan tanácsokat ad Matt Damon-nak, amilyet egy edzőnek adnia kell. De ugyancsak ajánlanám Dan Millnam tornász történetét, A békés harcos útját. Mindkettő alapmű számomra.

A zene fontos az életedben?

- Persze. De ez a mi családunkban kötelező is, hisz a dédnagyapám Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy és zenetudós volt, aki a zene szeretetét, illetve a családi közösség erejét hagyta ránk. Ő vásárolta például azt a balatoni villát, üdülőt, ahol mi, leszármazottak a nyári hónapjainkat töltöttük. És, ahol ma is összejöhetünk. Ha csak kevesen, akkor is legalább 40-50 fő, de, ha mindenki ráér, akkor 90-100-an is vagyunk. A tábortüzeknél vagy az ünnepek alkalmával mindig énekelünk. Én, mondjuk, kilógok a sorból, de a sok unokatestvér között azért halkan eldünnyögök.

Ha öt év múlva beszélünk, mire lennél a legbüszkébb?

- Egyrészt annak, hogy a tanítványaim sikeresek legyenek. Örülnék, ha engem is túlszárnyalnának. Nekem a legjobb világranglistahelyezésem 56. volt, akár ezt is megdönthetnék. A magánéletben meg annak, ha már három gyerekem lenne. Ebből egy már úton van, augusztusra várjuk, a másik kettőre még van öt évem.

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz