Korábbi edzőnket is díjazták

A Magyar Edzők Társaságának elnöksége jóváhagyta a dr. Kemény Dénes vezette Mesteredzői Kollégium javaslatát a 2016. évi Mesteredzői Díj, az Edzői Életmű Díj adományozására, valamint a 2016. évi „Az év edzője” és „Az év szövetségi kapitánya” címre. A Mesteredzői Díjra 22, az Edzői Életműdíjra 13 pályázat érkezett be idén. A mesteredzői díjat három, az életműdíjat pedig négy szakembernek ítéltek oda. A díjakra, címekre pályázni lehetett, azok benyújtásának határideje: 2016. április 29-e volt. A MET elnöksége Molnár Zoltán elnökletével május 18-i ülésén hagyta jóvá a Mesteredzői Kollégium javaslatát. A Mesteredzői Kollégium tagjai: dr. Kemény Dénes, Pécsi Gábor, Kovács Tamás, Mocsai Lajos, dr. Hegedüs Csaba, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Csank János, Mészáros Lajos és Zrínyi Miklós.

Nagy büszkeségünkre az idei díjazottak között egy korábbi BVSC-s edző is található. A négy életműdíjas szakember egyike az a dr. Tim Gábor, aki a 90-es évek közepétől egészen az ezredfordulóig a Szőnyi úti uszodában dolgozott, és az utánpótláskorú gyerekeknek – elsősorban az 1986-87-es korosztálynak – tanította a vízilabda alapjait. A csapatával többször nyert gyerekbajnokságot, és a kezei közül olyan játékosok kerültek ki, mint Kiss Gergely, Hárai Balázs vagy Decker Attila, akik azóta már a magyar sport történetébe is beírták a nevüket. Dr. Tim Gábor 1985 és 1992 között, valamint 2006 és 2011 között az MVLSZ tehetséggondozó programjában is dolgozott. majd az MVLSZ honlapjának szakmai tanácsadással foglalkozó rovatát vezette.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay