Menü

Közönségsiker a Duna Arénában

2019. Október 28
199
Közönségsiker a Duna Arénában

Budapesten folytatódott az International Swimming League (ISL), amely hatalmas közönségsikert aratott a Duna Arénában. Ezúttal is vízbe ugrott négy BVSC-s úszónk, akik közül ismét Bernek Péter csapata örülhetett a végén, de az Iron is jól teljesített.

Bár eleinte voltak kérdőjelek annak kapcsán, hogy milyen lesz az új, Nemzetközi Úszóliga fogadtatása, ahol neves úszók által összeállított csapatok versengenek egymással. A hétvégén viszont testközelből is megtapasztalhatták a magyar szurkolók, hogy van jövője az elképzelésnek. A kétnapos rendezvényen fantasztikus hangulat uralkodott a Duna Arénában, így a drukkerek jól kiegészítették a technikailag is nagyon profi körítést.

Ami a versenyt illeti, egy héttel korábban a London Roar nyert az Egyesült Államokban és a sportolóink közül Bernek Pétert is soraiban tudó alakulat Budapesten is remekül kezdett. Az első napot követően 251.5 ponttal álltak az élen az összetett versenyben. Vasárnap a három BVSC-s úszót (Bohus Richárd, Burián Katalin, Kozma Dominik) is nevező Iron aztán előrébb lépett a harmadik helyről a másodikra, a magyar szurkolók hatalmas buzdítása közepette. A Roar azonban ezt a versenyt is megnyerte és jó pozícióból várhatja az európai csapatok számára rendezendő utolsó selejtezőt Londonban. Hosszú Katinka a budapesti viadal végén elárulta, mindent megtesznek azért, hogy november végén kiharcolják a négyes döntőbe jutást.

A végső finálét december 20-21-én rendezik Las Vegesban, ahol a két-két legjobb európai és amerikai csapat szerepelhet majd.

BVSC-s sportolóink az egy héttel ezelőttihez képest még jobb időeredményeket értek el.

 

 

ISL, Budapest; végeredmény:

London Roar 505

Iron 425

LA Current 408

NY Breakers 292.5

 

BVSC-s úszóink eredményei:

50 m hát: 7. Bohus Richárd 24.04

100 hát: Bohus Richárd

200 m hát: 6. Burián Katalin 2:06.26

200 m hát: 8. Bernek Péter 1:54.95

400 m vegyes: 6. Bernek Péter 4:09.42

Férfi 4x100 m vegyes váltó: 4. Iron 2 (Bohus Richárd, Kozma Dominik)

Férfi 4x100 m gyorsváltó: 7. Iron 2 (Bohus Richárd, Kozma Dominik)

 

Fotók: Oblath Júlia

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz