Menü

Labdarúgóink megállították a listavezetőt

2020. November 09
454
Labdarúgóink megállították a listavezetőt

Megérdemelten nyert hazai pályán a BVSC-Zugló a labdarúgó NB III Keleti csoportjának 17. fordulójában. A mieink az idegenben még veretlen éllovast, a Tiszakécskét győzték le a Szőnyi úton 3-1-re.

Két újonc találkozott egymással vasárnap délután a labdarúgó NB III Keleti csoportjának 17. fordulójában a Szőnyi úton. Azonban amíg a BVSC-Zugló a BLSZ I. osztályából érkezett az NB III-ba, addig a Tiszakécske az NB II-től búcsúzva. Riválisunk célja egyértelmű, egyből visszajutni a másodosztályba, így az NB III-ban is magabiztosan szerepeltek a kécskeiek eddig, ráadásul idegenben egy döntetlen kivételével mindegyik találkozójukat megnyerték a forduló előtt.

A mérkőzésen viszont nem látszódott, hogy papíron a vendégek az esélyesebbek. Sőt, rögtön az elején egy közeli fejessel veszélyeztetett a BVSC. A 16. percben aztán Schrammel Ádám 16 méterről eleresztett lövése kerülte el a bal kapufát. A 23. percben Kelemen Patrik harcolt ki büntetőt. Murai Márk állt oda, hogy elvégezze a tizenegyest, de először a jobbra vetődő Molnár Márk hárított, a kipattanót azonban a hálóba gurította támadónk (1-0).

 

 

Csapatunk az előny birtokában nem állt be védekezni, hanem továbbra is lendületesen és jól szervezetten játszott. Ennek eredménye lett egy szép támadás végén egy újabb gól. Kelemen cselezte át magát a vendég védelmen, majd Schrammel jó ütemben ugratta ki Murait, aki a jobb alsóba helyezett (2-0)!

Nem kellett sokat várni a Tiszakécske szépítésére. Egy perccel később egy jobb oldali szögletet követően Oláh Máté bólintott a jobb alsóba (2-1). A félidő hajrájában egyenlíthettek volna Nagy Sándor tanítványai, azonban Kovács Gábor remekül blokkolta a lövést.

A fordulást követően az 54. percben újra visszaállt a két gól a csapatok között. Murai ment el a jobb oldalon és laposan passzolt a középen érkező Kelemenhez, aki védője mellől remekül pörgetett a jobb alsóba (3-1).

 

 

Az 58. percben megfogyatkozott a Tiszakécske, miután a játékvezető piros lapot adott Kiprich Dávidnak. A 70. percben azonban a BVSC-ből az első NB III-as mérkőzésén jól játszó Érsek Richárd is a kiállítás sorsára jutott, miután utolsó emberként szerelt szabálytalanul.

A hajrában Kelemen ugratta ki Murait, de a kapus bravúrral védett, így az eredmény már nem változott és csapatunk megérdemelten nyert 3-1-re esélyesebb riválisunk ellen!

Szép volt fiúk! Hajrá BVSC!

 

 

NB III Keleti csoport, 17. forduló

BVSC-Zugló–Tiszakécskei LC 3-1 (2-1)

BVSC: Horváth G. – Érsek, Tóth, Murai (Hrepka 84.), Kelemen (Fisli 73.), Pintér (Somodi 89.), Schrammel (Komódi 73.), Simon K., Balázs, Balogh M., Kovács

Tiszakécske: Molnár – Szabó, Oláh, Horváth A. (István 65.), Máté (Benkó 75.), Pál, Ternován, Farkas, Simon M., Kiprich, Galacs (Zvara 58.)

Gólszerzők: Murai (23., 31.), Kelemen (54.) ill. Oláh (32.)

Piros lap: Érsek (70.) ill. Kiprich (58.)

 

Fotók: Babiczky Ákos

 

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz